Élő Kolozsvári Rádió

Gólyagyűrűzés Kolozs megyében

Meggyűrűzték a Kolozs megyei kis gólyákat. Az Apáthy István Egyesület, a BBTE Biológia-Geológia Karával és az Electrica áramszolgáltatóval együttműködve gyűrűzött fehérgólya-fiókákat.

This slideshow requires JavaScript.

A madarak jelölése egyrészt tudományos célú (vonulási útvonalak követése, mortalitási arányok megállapítása, helyhűség vizsgálata), de egyben nevelési célú is, hiszen lehetőség nyílt a helyi lakosok, gyerekek részvételére. Az eseménysorozat Magyarfenesen kezdődött, ahol a webkamerával ellátott fészek történéseit márciustól élőben lehetett követni a clujbird.ro oldalon.

Szabó D. Zoltán ornitológus elmondta:

„A gólyák egyedi jelölése a nyomonkövetésüket szolgálja, ez a vonulásra vonatkozik részben, részben pedig a visszatérésükkor tudjuk követni, hogy hová telepednek le ezek a kis gólyák. Olyan gyűrűket használunk, amelyeket távcsővel, fotógéppel is le lehet olvasni, lehet rögzíteni, úgyhogy nem kell a madárnak feltétlenül elpusztulnia ahhoz, hogy láthassuk, hogy mi a jelölése.”

Kolozs megyében ez volt a második alkalom, hogy gólyákat jelöltek. El kell telni három-négy évnek, amíg visszajönnek ezek a fiókák. Arra kíváncsiak, hogy a most meggyűrűzött fiókák hova szóródnak szét, hova jönnek vissza költeni. Védelem szempontjából azt is fontos tudni, hogyan pusztulnak el. A mortalitás fiatalkorban magas, akár a 80%-ot is elérheti. A nem természetes halálozást, például a villanydrótnak való ütközést adott esetben ki lehet védeni, lehet ellene tenni valamit.

 

A gyűrűzés Oláhlétán, Csürülyén, Szelicsén, Magyarszilváson, Pusztaszentkirályon és Magyarpeterden folytatódott.

Összeállította: Szilágyi Szabolcs

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2017 június 28, 15:05

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára