Élő Kolozsvári Rádió

Tisztújító kongresszus a liberálisoknál

A Nemzeti Liberális Párt ma tartja tisztújító kongresszusát. Ez az első ilyen fórum a Demokrata-Liberális Párttal való egyesülést követően.

A párt elnöki tisztségéért Ludovic Orban és Cristian Bușoi verseng. A PNL utolsó választott elnöke Klaus Iohannis volt, aki 2014 júniusában nyerte el a legfőbb tisztséget.

Az elnökjelölteknek programot kellett bemutatniuk jelölésük elfogadásához. Ludovic Orban programja A Nemzeti liberális Párt, a jobboldal ereje címet viseli és céljai között szerepel az államfő-, a helyi és a parlementi választások megnyerése, valamint egy liberális kormány alakítása.

Cristian Bușoi A PNL – a jövő pártja címet adta programjának.

Ennek célkitűzései között szerepel a liberális polgári ideológia felvállalása, az hogy Románia az unió keleti határvonalának legeurópa-pártibb országává legyen. Busoi szeretné megnyerni pártjának az üzletembereket, a privát szférában dolgozókat, a közösségi oldalakon szerveződő fiatalokat, akiknek sikerült elérniük a verespataki bányaberuházás leállítását és a 13-as kormányrendelet érvénytelenítését.

digi24

Szerkesztő: Papp-Zakor András, 2017 június 17, 09:50 / actualizat: 2017 június 17, 15:01

Új tornateremmel kezdte az évet a tordai magyar iskola
Hírek kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 08:37

Új tornateremmel kezdte az évet a tordai magyar iskola

Új tornatermet avattak hétfőn Torda magyar iskolájában, a Jósika Miklós Elméleti Líceumban. Az Erdélyi Református Egyházkerület magyar...

Új tornateremmel kezdte az évet a tordai magyar iskola
Éves hadgyakorlat kezdődött több megyében
Hírek kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 08:31

Éves hadgyakorlat kezdődött több megyében

Összetett hadgyakorlat kezdődött hétfőn Kolozs, Fehér, Máramaros, Maros, Hargita, Kovászna, Bákó, Neamţ és Konstanca megyében. A...

Éves hadgyakorlat kezdődött több megyében
A PSD mentesítené a kismamákat az egészségbiztosítási járulékkötelezettség alól
Hírek kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 08:21

A PSD mentesítené a kismamákat az egészségbiztosítási járulékkötelezettség alól

A Szociáldemokrata Párt két törvénytervezetet nyújtott be hétfőn a parlamentbe, amelyek szerint mentesülnének az egészségbiztosítási...

A PSD mentesítené a kismamákat az egészségbiztosítási járulékkötelezettség alól
Öten meghaltak egy lövöldözésben Jeruzsálemben
Hírek hétfő, 2025 szeptember 82025 szeptember 8, 14:13

Öten meghaltak egy lövöldözésben Jeruzsálemben

Négyről ötre emelkedett a jeruzsálemi terrortámadás halálos áldozatainak száma, miután egy súlyos sebesült meghalt a kórházban. Hétfő...

Öten meghaltak egy lövöldözésben Jeruzsálemben
Hírek hétfő, 2025 szeptember 82025 szeptember 8, 07:45

Tanévnyitók nélküli tanévkezdés

A tanügyi szakszervezeti szövetségek vasárnap megerősítették, hogy hétfőn bojkottálni fogják a tanévkezdést, sztrájkőrséget tartanak...

Tanévnyitók nélküli tanévkezdés
Hírek péntek, 2025 szeptember 52025 szeptember 5, 10:31

Nicușor Dan: Románia nem küld katonákat Ukrajnába

Románia nem küld csapatokat Ukrajnába, de támogatni fogja a békefenntartó műveleteket, amint megteremtődnek a béke feltételei –...

Nicușor Dan: Románia nem küld katonákat Ukrajnába
Hírek csütörtök, 2025 szeptember 42025 szeptember 4, 15:25

Alkotmánybíróságra viszi az igazságszolgáltatási különnyugdíjakat a legfelsőbb bíróság

A legfelsőbb bíróság megtámadja az alkotmánybíróságon a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyért...

Alkotmánybíróságra viszi az igazságszolgáltatási különnyugdíjakat a legfelsőbb bíróság
Hírek csütörtök, 2025 szeptember 42025 szeptember 4, 13:30

Ezek a dokumentumfilmek versenyeznek az idei Filmtettfeszten

Közzétette a Filmtett Egyesület a jubileumi, 25. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlén versenyző dokumentumfilmek listáját. A 2025-ös...

Ezek a dokumentumfilmek versenyeznek az idei Filmtettfeszten