Élő Kolozsvári Rádió

Porcsalmi Bálint: Szolgálni, nem balítéleteket kiszolgálni

A megválasztása óta eltelt 105 nap eseményeiről is beszámolt Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök az RMDSZ zilahi kongresszusán.

fotó: Juhos Eduárd

fotó: Juhos Eduárd

„Nehezen érvelhető, ha egy kisebbségi politikus intoleráns a mássággal, más kisebbségekkel. A politikus feladata az, hogy szolgálja a közösséget, nem pedig az, hogy mindenben kiszolgálja annak balítéleteit” (Porcsalmi Bálin)

Úgy fogalmazott: az Ügyvezető Elnökség mindennapjait a türelem és az alázat, néha pedig a túlvállalás és a tűzoltás jellemezte. Több kampányt – beiskolázási kampány, kommandói könyvgyűjtés és Nők Elleni Erőszak Elleni akció – indítottak, számos átszervezésen vannak túl, közös és pontosabb tervezést és egységes kommunikációt kezdeményeztek.

Az RMDSZ prioritását tartalmazó stratégiai dokumentum tartalmát ismertetve az ügyvezető elnök elmondta, a Szövetség bővíteni kívánja a nyelvi jogokat. Aktualizálják a megyei oktatási terveket, pályázatot írnak ki a román tankönyvek megírására és a fiatal gazdák, vállalkozók támogatására, ugyanakkor állandósítják a külföldi lobbit, megerősítik az intézményes párbeszédet a pedagógusokkal, orvosokkal, gazdákkal, vállalkozókkal, kreatív és IT-iparágban dolgozókkal. Az ügyvezető elnök beszédében úgy fogalmazott: a kisebbségi helyzetből az következik, hogy nyitottnak kell lennünk a másra, a másik vagy a többi kisebbség felé, legyen az egy másik etnikum, vallási vagy kulturális közösség. Nehezen érvelhető, ha egy kisebbségi politikus intoleráns a mássággal, más kisebbségekkel. ‘A politikus feladata az, hogy szolgálja a közösséget, nem pedig az, hogy mindenben kiszolgálja annak balítéleteit. Az a közösség, amelyik a maradást választja, azaz bezárkózik és elvet mindent, ami új és idegen, nem fog megmaradni. A politikusnak ezért vezetnie is kell, irányt mutatni, véleményt formálni. Ahogyan ezerszázegynéhány évvel ezelőtt az akkori politikusok úgy gondolták, hogy a kényelmes sztyeppe helyett inkább kipróbálnák a Kárpát- medencét’ – fogalmazott Porcsalmi Bálint.

Agerpres

Szerkesztő: Papp-Zakor András, 2017 május 14, 10:24 / actualizat: 2017 május 14, 11:45

Források: a „Vlad Țepeș Parancsnokság” tagjait vették őrizetbe hazaárulás gyanújával
Hírek csütörtök, 2025 március 62025 március 6, 12:53

Források: a „Vlad Țepeș Parancsnokság” tagjait vették őrizetbe hazaárulás gyanújával

A hazaárulás és orosz ügynökökkel való kapcsolattartás gyanúja miatt őrizetbe vett személyek a Vlad Țepeș Parancsnokságnak nevezett...

Források: a „Vlad Țepeș Parancsnokság” tagjait vették őrizetbe hazaárulás gyanújával
Hazaárulás gyanújával vettek őrizetbe hat személyt
Hírek csütörtök, 2025 március 62025 március 6, 10:13

Hazaárulás gyanújával vettek őrizetbe hat személyt

Bűnözői csoport létrehozásával és hazaárulással gyanúsítanak hat személyt a hatóságok. A DIICOT szerint az érintettek 2023 óta a...

Hazaárulás gyanújával vettek őrizetbe hat személyt
Hírösszefoglaló: leállított amerikai támogatás Ukrajnának, európai fegyverkezési terv
Hírek kedd, 2025 március 42025 március 4, 15:39

Hírösszefoglaló: leállított amerikai támogatás Ukrajnának, európai fegyverkezési terv

Az Egyesült Államok ideiglenesen felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását néhány nappal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök heves...

Hírösszefoglaló: leállított amerikai támogatás Ukrajnának, európai fegyverkezési terv
Kis költségvetésű film az Oscar-gála nagy győztese
Hírek hétfő, 2025 március 32025 március 3, 09:37

Kis költségvetésű film az Oscar-gála nagy győztese

Sean Baker Anora című kis költségvetésű, független filmje volt a vasárnap Los Angelesben megrendezett 97. Oscar-díjátadó gála nagy...

Kis költségvetésű film az Oscar-gála nagy győztese
Hírek péntek, 2025 február 282025 február 28, 21:02

Feszült hangnemben zárták rövidre a Trump-Zelenszkij találkozót

Feszült hangnemben ért véget Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozója a Fehér Házban. Zelenszkij azért...

Feszült hangnemben zárták rövidre a Trump-Zelenszkij találkozót
Hírek csütörtök, 2025 február 272025 február 27, 14:08

Megszavazta a kormány, marad az árplafon

Meghosszabbította a kormány a villamosenergia és a földgáz árának támogatását. A rendelet értelmében a villamosenergia árát június...

Megszavazta a kormány, marad az árplafon
Hírek csütörtök, 2025 február 272025 február 27, 08:26

Hatósági felügyelet alatt Călin Georgescu

Szerdán hat bűncselekmény miatt indított büntetőeljárást a legfőbb ügyészség Călin Georgescu ellen. A vádhatóság közleménye szerint...

Hatósági felügyelet alatt Călin Georgescu
Hírek szerda, 2025 február 262025 február 26, 13:07

Értesülések szerint kihallgatják Călin Georgescut

Frissítés: Călin Georgescu volt államfőjelöltet a forgalomban állították meg a rendőrök, hogy az előállítási parancsnak eleget téve a...

Értesülések szerint kihallgatják Călin Georgescut