Élő Kolozsvári Rádió

Bolhapiac Szamosújváron

Bolhapiacot szervez az RMDSZ Szamosújvári Szervezete.

bolhapiacMájus 20-án 9 órától veszi kezdetét a harmadik kiárusítás az örmény templom előtti téren. Az első évben kizárólag a gyerekes anyukáknak szervezték a kiárusítást, tavaly már bárki jelentkezhetett, és idén is várnak mindenkit – mondta az RMDSZ Szamosújvári Szervezetének elnöke, Rotár Izabella. A legtöbb városban lehetőség nyílik arra, hogy a lakosok bolhapiacokon adjanak túl a már számukra fölösleges dolgokon, sajnos ez a lehetőség Szamosújváron nem adódott meg, ezért gondoltak arra, hogy minden évben szervezzenek egy ilyen kiárusítást. Az esemény elsősorban a magyar közösségnek szól. Bárki foglalhat helyet díjmentesen, viszont a  helyek száma korlátozott, ugyanis 15 asztal kihelyezésére van lehetőség – tette hozzá Rotár Izabella.

Az elnök elmondta, az esemény időpontját és helyszínét minden évben olyan napra, illetve helyre próbálják kitűzni, amikor más nagyobb rendezvény is van a városban, mert akkor inkább megmozdulnak a lakosok. Idén a Kolozs megyei termékek vásárának egyik napjára esett a  választás.

RMDSZ Kolozs megye

Szerkesztő: bardosmaria, 2017 május 10, 22:05

Mennyire vehető komolyan Románia és Moldova egyesülésének terve?
Hírek csütörtök, 2026 június 252026 június 25, 15:07

Mennyire vehető komolyan Románia és Moldova egyesülésének terve?

Újra napirenden Románia és Moldova egyesülése. Az SOS Románia párt nyújtott be erről törvénytervezetet a parlamentbe április közepén....

Mennyire vehető komolyan Románia és Moldova egyesülésének terve?
Bolojan: a háttéralkuk és az árulások megmutatták korlátaikat
Hírek kedd, 2026 június 232026 június 23, 10:21

Bolojan: a háttéralkuk és az árulások megmutatták korlátaikat

Romániának sürgősen teljes jogkörű kormányra van szüksége – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő. Facebook-bejegyzésében...

Bolojan: a háttéralkuk és az árulások megmutatták korlátaikat
Nem szavazta meg a parlament Adrian Veștea kormányát
Hírek hétfő, 2026 június 222026 június 22, 23:46

Nem szavazta meg a parlament Adrian Veștea kormányát

Késő esti ülésén elutasította a parlament együttes ülése Adrian Veștea kinevezett miniszterelnök kormányát. A szükséges 233 helyett...

Nem szavazta meg a parlament Adrian Veștea kormányát
Benyújtotta a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját Adrian Veștea
Hírek hétfő, 2026 június 222026 június 22, 08:01

Benyújtotta a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját Adrian Veștea

Adrian Veștea kijelölt miniszterelnök vasárnap benyújtotta a parlamentnek kormánya programját és a miniszterjelöltek névsorát. A kabinet...

Benyújtotta a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját Adrian Veștea
Hírek csütörtök, 2026 június 182026 június 18, 16:15

Teljes patthelyzet a kormányalakításban

A korábbi tervekkel ellentétben nem nyújtotta be ma kormányprogramját és miniszterjelöltjeinek listáját a parlamentbe Adrian Veștea...

Teljes patthelyzet a kormányalakításban
Hírek kedd, 2026 június 162026 június 16, 14:09

Az RMDSZ nem vesz részt Adrian Veștea kormányában

Az RMDSZ politikusai hétfőn találkoztak Adrian Veștea kijelölt miniszterelnökkel, aki kormányzati részvételt ajánlott a Szövetségnek. Az...

Az RMDSZ nem vesz részt Adrian Veștea kormányában
Hírek csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 08:41

Tánczos Barna kezdeményezi a medve szigorúan védett státuszának módosítását

Tánczos Barna ügyvivő miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál, hogy vegyék le a...

Tánczos Barna kezdeményezi a medve szigorúan védett státuszának módosítását
Hírek szerda, 2026 június 102026 június 10, 13:18

Elromlik az idő

Viharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán. A meteorológusok szerint...

Elromlik az idő