Élő Kolozsvári Rádió

Megalakult az Erdélyi Magyar Ortopéd és Traumatológus Társaság-Beszélgetés dr. Széplaki Attila ortopéd főorvos, egyetemi tanárral

18155298_1684667808210878_1148622980_n 18155552_1684672211543771_1608134854_n 18191257_1684672204877105_995434241_n

Erdélyi Magyar Ortopéd és Traumatológus Társaság néven alakult meg az erdélyi magyar orvosok legújabb társasága. Alapítólevelük az idén április 6-8 között az Erdélyi Múzeum Egyesület Orvos és Gyógyszerészettudományi  Szakosztálya által Kovásznán megrendezett 27-ik tudományos ülésszakán, de egy korábbi kezdeményezésnek köszönhetően született.

Ez alkalommal beszélgetést készítettünk dr. Széplaki Attila ortopéd főorvos, egyetemi tanárral. A jeles kolozsvári sebésztől megtudhattuk, hogy miért jött létre és mi a célja az új szakmai szervezetnek, illetve rákérdeztünk arra is, hogy miként szeretnék a magyar köz és orvosi szaknyelv támogatását felvállalni az erdélyi magyar orvostársadalom és nem utolsó sorban a magyar ajkú betegek szolgálatában?

Nem elhanyagolható az a kérdés sem, hogy milyen nehézségekbe ütköznek Romániában a szakmai érvényesülés terén azok a magyar fiatalok akik e nemes hivatást választják életcélúl és milyen eszközökkel lehet megpróbálni változtatni a jelenleg nem túl kedvező helyzeten?

Természetesen kiderült az is, hogy hány taggal indul útjára a társaság és milyen lehetőségei vannak számszerinti bővülésére valamint munkájának minőségi javítására.

A társaság főbb programpontjai közé tartozik a rezidensprogramok helyzetének elemzése és az e téren tapasztalt sokszor áldatlannak mondható helyzet megoldása. Tudtuk meg dr. Széplaki Attilától, aki szólt a hazai orvosi ellátás helyzetéről is a magán és az állami klinikák tevékenységének tükrében. Végűl nem kerülhettük meg a jó szakemberek elismerésének kérdését és az orvosok elvándorlásának az elmúlt években aggasztóvá vált jelenségét sem.

Riporter: László Tibor

Szerkesztő: laszlot, 2017 április 26, 11:49 / actualizat: 2017 augusztus 8, 8:58

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára