Listen Live Kolozsvári Rádió

Az agykutatás új eredményei, egy fizikus dr. Ercsey-Ravasz Mária szemével

brain_map Marek_1

Az agykutatás új eredményei, egy fizikus dr. Ercsey-Ravasz Mária szemével

Articol editat de laszlot, 24 április 2017, 22:28 / actualizat: 7 június 2017, 9:17

Immár 18-ik alkalommal rendezték meg nemrégiben a Kolozsvári Biológus napokat. A két napos rendezvényen elsősorban erdélyi és ezen belül kolozsvári magyar biológusok és egyetemi hallgatók adtak elő, de mint mindig most is érdekes előadások fűződtek a magyarországi meghívottak nevéhez. Szombaton az első plenáris előadást dr.  Ercsey-Ravasz Mária kolozsvári kutató mutatta be, aki bár fizikus, szívesen kapcsolódott be a szóban forgó interdiszciplináris kutatómunkába is.. Előadása az agykutatás egy igen érdekes az orvostudomány számára is hasznosnak ígérkező területén zajló munkát ismertetett, de az előadóval készített interjúban természetesen kitértünk e kutatások általános és hazai helyzetére is.

Riporter: László Tibor

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány