Csendidő a ringóhídon: Komandó
Articol editat de racz.eva, 14 április 2017, 00:12 / actualizat: 7 június 2017, 9:48
Románia legmagasabban fekvő állandóan lakott települése a Kovászna megyei Komandó. Arrafelé azon tanakodunk, vajon milyen lehetett ott a tél. Milyen érzés lehetett, amikor január elején tűz ütött ki az iskolában, s vajon hogy értek ide a tűzoltók. Amikor Kovászna város előtt 20 kilométerrel beszéltünk vendéglátónkkal, megkérdeztük, szerinte mennyi idő alatt érünk oda, azt mondta: „akkor másfél óra alatt itt vannak, ha nem féltik az autót, akkor egy óra”.
Nem értettem az igazgatót: a fürdővárostól már tudtommal csak 17 kilométer. Ehhez jön a másik 20… Hogy lesz ebből másfél óra? Valamelyikünk valamit biztosan rosszul értett!
Aztán eszembe jut, amikor öt éve feladtam, az „alacsony” autómmal nem vágtam neki a hegynek, a Komandóra vezető útnak. Az arra járók azt mondták: nem sok, de az út mind csak felfelé megy. Most bátrabbak lettünk, mert mikrobuszba ültünk, s hivatásos gépkocsivezető vitt fel – minket s az adományként gyűjtött könyveket. Erről a buszos-gyalogos sétáról mesélek Önöknek!
***
Az iskolaudvaron a tábor bontásának nyomai. Itt áll majd az új iskola! – mondja az igazgató
Január 9-én estére a hivatalosan ezerlelkes településen 300-an oltották a tüzet: égett az iskola, az U alakú faépületnek épp az a része gyulladt ki, amelyet használtak. A tanáriban a naplók, az archívumban 130 év okmányai. A harc reménytelen volt. Másképp nem ment: a kiszáradt gerendákat hiába locsolták, a víz ellenére, szinte a következő pillanatban lángra kaptak. Rombolni kellett. Mesélik: az önkéntes tűzoltók végül egy magasemelővel törték meg a gerendákat, hogy megállítsák a tűz terjedését. Így menekült meg az épület egy része – a törött tetőt azóta kijavították, csak az új cserép és az új faanyag árulkodik, hogy ott egykor folytatódott még az épület.
De ne szaladjunk ennnyire előre… Komandó története 130 évvel ezelőtt kezdődik. S az év elején figyelt fel a közvélemény arra, hogy tűz ütött ki az iskolában. A tűzben elpusztult az iskola archívuma, a könyvtár, s az épületnek épp az újabbik, inkább kihasznált fele vált hamuvá – meséli az igazgató.
A siklón 12 mozdony dolgozott. Azokat Papolc felé vontatták fel 12 pár ökörrel – mondja Opra-Béni Béla.
A sikló nyomát a valamikor irtás mutatja a távolban
A sikló nyomait még mutatja Kovászna határában a néhány rozsdásodó vasúti kocsi, és aki tudja, mit és hol keres, még megtalálja a patak fölött a, levegőben lógó síneket vagy belebotlik a gyepből kikandikáló váltóba. Pedig ha a hetvenes években lehetett, talán ma is működtethetné valaki az ipartörténeti értékű siklót.
A német – vagy inkább monarchiabeli osztrák – határvédő Grenzkommando nevéből maradt meg a mai Komandó település neve. A német eredet okán, hajlamosak volnánk két m-betűvel írni, pedig csak eggyel kell! Ezt a Hivatalos Közlönyben is javíttatták az öntudatos helybeliek.
A világ fordult egyet a januári tűz után, ez egyértelműen látszik. Bármiről kezdünk el beszélgetni, a téma vissza-visszatér. Pedig elég messziről indulunk, amíg a gyerekek mesét hallgtnak, mi a falu történetéről beszélgetünk az iskola igazgatójával.
Kicsit elraboltam az igazgatót a mesétől. Úgy fél napra…
Könyvszállítmányunk a mesével együtt valóban célba ért. Megtalálta azokat a gyerekeket és felnőtteket, akiknek segítségére lehet.
A Hajós Erika vezette, Tekergő Meseösvény Egyesület külön az Önök kedvéért, s a komandói gyerekekért iktatta be ezt a megállót is erdélyi körútjába. Köszönjük nekik, csakúgy, mint Önöknek a felajánlott könyveket, térképeket, s a mikroszkópot is, ez utóbbi nagy meglepetést okozott!
A leégett iskola udvarán komoly területrendezés lesz: újraépítik a tábort és ide kerül az új, korszerű iskolaépület. A sportterem mellé – mert az van már Komandón, néhány évvel ezelőtt építették, kormányprogramban. Az sem ment egyszerűen, mert nem az iskola mellé, hanem a sípálya aljába akarták felhúzni a – főleg iskolai célokat szolgáló – csarnokot – meséli az igazgató.
S akkor azt mondta: Azt nem lehet!
Reméljük, az iskola építésére más építőket fogadnak majd, s akkor kész lehet a kövekező tanévre.
Az iskola udvarából lassan elindulunk, hogy megnézzük a falut is. Kristály Bea fényképezőgéppel dokumentál kicsit, Ferencz Zsolt pedig néha hangban is közreműködik. Meghallják – majdnem azt mondtam, meglátják – milyen az, amikor a riporter enyhe tériszonnyal küszködik, és a frász kerülgeti a drótkötelekből s deszkákból épített hídon.
Vajon a téma vagy a félelem lesz erősebb? Mindjárt ez is kiderül, de egyelőre még aszfalton sétálunk az iskolaigazgatóval.
Komandón 4 helyen kelhetünk át a Nagy-Bászkán: a vashíd, a cementhíd, a fahíd meg a ringóhíd. Szerencsét próbáltunk az utóbbin.
Komandó olyan, hogy a fenyő, ha kivágják, bedől az udvarba – mondja a tanítóbácsi.
Aztán máris folytatódik a helytörténeti séta: a település első kőépülete mellett állunk. Benne: polgármesteri hivatal, szociális ellátó és – azt remélik, hogy csak átmenetileg, amíg az új iskola felépül – óvoda,
„Addig minden épület fából volt. Ez az első kőépület.” S az akkori krónikák szerint igen ocsmányra sikeredett – mondja kalauzunk.
A valamikor soknemzetiségű Komandó története szorosan kötődik az erdőhöz, a fakitermeléshez. Még az egyik ház falán elhelyezett emléktábla is kapcsolatos ezzel. Csendes sétánk közben, az igazgató mutatja és mondja a történetet is, 1936 június-júliusából.
S végül: ha a komandói erdőben medvével találkozunk, mindenképp magyarul köszöntsük! De kiderült, van más megoldás is.
***
Egy nagy tanulsága biztosan van kiruccanásunknak. Nem az, hogy a medve Komandón sem játék, mert ezt itthonról is, ha nem is tudtuk, de mindenképpen sejtettük. Sokkal inkább az, hogy nincs az az eldugott vidék, ahonnan a fiatalok ne tudnának elvándorolni, ha nincs, ami otthon tartsa őket.
S amíg a településnek egykor értelmet adó, azt létrehozó fűrészüzem inkább sebe, mint dísze Komandónak, amíg a vállalkozók nem jönnek, hogy szebbé tegyék a helyét, amíg a turizmus akadálya a szinte járhatatlan út, addig egyvalami tartja otthon a komandóiakat: a csend, amelyet hallani lehet – ahogyan kalauzunk, Opra-Béni Béla iskolaigazgató mondta. Ő mesélt a Sétatér műsorában a település múltjáról, az iskoláról és sokminden másról egy csendes, szombat délutáni sétán.
Kérdezett, fotózott és szerkesztett: Rácz Éva.
