Élő Kolozsvári Rádió

Az erdélyi növénytan klasszikusa Nyárády Erazmus Gyula

nyarady-erazmus-gyula-emlekezete

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Természettudományi és Agrártudományi Szakosztályának szervezésében 2011. április 11-én emlékülést rendeztek Nyárády Erazmus Gyula, a nagy hírű botanikus születésének 130., halálának 45. évfordulója alkalmából. Az emlékülésen vetődött fel a gondolat, hogy Váczy Kálmán és Bartha Sándor 1988-as könyvét (Nyárády Erazmus Gyula, a természettudós) újra közzé kéne tenni. A tervezgetés rendjén úgy döntöttünk, hogy kiegészítjük a kötetet az emlékülésen elhangzott szövegekkel. A tartalomjegyzéken végigtekintve még sok újdonság tűnik fel e könyv lapjain. Írja Bartók Katalin a Kolozsváron bemutatott Nyárády Erazmus Gyula emlékezete című könyv szerkesztője, aki egyben az egyik szerző is. Előbb a vele készített beszélgetés következik. Majd a kötet egy másik szerzőjét Wanek Ferenc geológust hallják, ő Nyárády Erazmus Gyulát a geomorfológust mutatja be, végül pedig Nyárády Erazmus Gyula unokája Újvárosi Előd villamosmérnök vall nagyapjához fűzödő kapcsolatáról és vele kapcsolatos emlékeiről.290px-Erasmus_Julius_Nyárádyvaczy-kalman-bartha-sandor-nyarady-erazmus-gyula-7158281-nagy

Riporter: László Tibor

 

 

Szerkesztő: laszlot, 2017 április 4, 13:51 / actualizat: 2017 április 6, 11:55

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára