Élő Kolozsvári Rádió

A belügyminisztertől kér magyarázatot az RMDSZ Erdély-zászló ügyben

csoma_botondA belügyminisztertől kér magyarázatot az Erdély-zászlók körül kialakult incidens miatt az RMDSZ.

A szövetség Kolozs Megyei Szervezetének elnöke, Csoma Botond képviselő úgy véli, hogy a csendőrség az RMDSZ-t akarja felelőssé tenni a március 15-i kolozsvári ünnepségen Erdély-zászlóval felvonuló személyek zaklatásáért. Csoma Botond képviselő interpellációval fordult Carmen Daniela Dan belügyminiszterhez, amelyben a kolozsvári csendőri eljárás, illetve az erdélyi zászló használatának jogosságáról kért felvilágosítást.

Csoma Botond képviselő elmondta: az RMDSZ városi szervezetének ügyvezető elnöke, Czirmay Zoltán szervezőként vett részt azon az egyeztető gyűlésen, amelyen a csendőrség képviselőivel megbeszélte a március 15-i felvonulás részleteit. Ezen a gyűlésen Czirmay Zoltánnak azt mondták a csendőrök, hogy őt teszik felelőssé, ha valamilyen törvénysértés történik, továbbá elismételték azon álláspontjukat, miszerint az Erdély-zászló alkalmas a gyűlöletkeltésre. Egyértelmű, hogy a szervezőt megpróbálta megfélemlíteni a csendőrség – vélte Csoma Botond. Czirmay Zoltán pedig azt nyilatkozta, a csendőrség azon állítása, miszerint ő vagy az RMDSZ mint az esemény szervezője kérte volna, hogy távolítsák el az erdélyi zászlókat vagy a zászló vivőket a felvonulásról valótlan.

RMDSZ

Articol editat de bardosmaria, 21 március 2017, 13:38

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány