Kolozsvár – betelepült tollasaink
Vadmadarak és mi. Nagyjából így összegezhető Marton Attilával, a Milvus csoport marosvásárhelyi biológusával folytatott beszélgetésünk témája.
Városi környezetünkben mintha egyre nagyobb és változatosabb lenne a madárpopuláció. Ugyanakkor egyes, régebben jóval hétköznapibb „városi madarak” mintha visszaszorulnának, eltünedeznének környezetünkből. Mintha ez lenne például a fecskék esete is. Szubjektív benyomás vagy tényleg így van?
Fecskék – fotó: Wikipedia, WeeJeeVee
„Egyértelmű, hogy változik a komponenciája a város élővilágának, akár attól is – például a fecskék esetében – hogy változik a homlokzat. A régi ereszek alá nagyon jól be tudtak fészkelni a fecskék, a mostani épületek meredekebb ereszrésszel rendelkeznek, másként van ez megoldva, nem alkalmasak a fecskének, ezért ez visszaszorult bizonyos helyeken.”
jégmadár – Vasuta Gábor fotoja
Saját nagy, „madaras élményeim” közül az egyik legmeghökkentőbb volt, amikor a Szamos-parton gyalogoltamban rájöttem, hogy a betonozott medret szegélyező ronda acélkorláton valószínűtlenül kéklő valami nem más, mint egy jégmadár! Aki aztán közeledtemre el is röppent…
Őrült szerencsém volt vagy lassacskán egy-egy ilyen találkozás is belekerül a pakliba?
Véletlennek éppen nem mondható. A jégmadarat évről évre megfigyelik a Szamoson. Valószínűleg ahhoz kötődik, hogy a Szamos minősége azért javult az elmúlt néhány évtizedben. A folyó valamennyit visszakapott a vadságából. A növényzetnek volt ideje valamelyest visszaalakulni, kis halak visszakerültek a Szamosba – ugye a jégmadár exkluzíve apró halakkal táplálkozik – visszavadul a természet lassan a városban is – mondja Marton Attila.
Szó esett arról, hogy három bagolyfaj is él Kolozsváron. Meglepő, hiszen bő évtizeddel ezelőtt szenzáció számba ment, hogy a Járványkórház utcájában, egy ház udvarán minden ősszel-télen fülesbaglyok népes csoportja ütötte fel tanyáját, a kerítés-menti fenyőkön. Bár az egész város a kolónia csodájára járt, a fákat azóta kivágták, a madarak meg természetesen eltűntek. Nem kifejezetten barátságos fogadtatás…Melyik tehát a jelenleg nálunk élő három faj? Köztük vannak még a fülesek?
Vannak, lettek állandó és átmeneti tollas szomszédaink. Hol figyelhetjük meg őket leginkább, hogy tájolódjék a műkedvelő madárszpotter és ha ennél „bensőségesebb” kapcsolatra vágyunk, hogyan léphetünk esetleg kapcsolatba velük? Mit kell tudni etetésről, mesterséges odúkról, házakról, költőládákról?
fenyvescinege – fotó: madarles.hu
„A kis énekesmadarak etetése egy nagyon szép és hasznos dolog. Ez igazából az egyetlen nagyon jól bevált módszer, amivel sok fajhoz egyszerre közel lehet kerülni. Olyan szempontból nagyon hasznos, hogy olyan fajokról beszélünk, amelyek ilyen 12-36 grammos kategóriában vannak. Tehát ha veszünk mondjuk egy fenyvescinegét, amely 12-14 gramm teljes méretében és egy mondjuk -20 fokos éjszakát, amelyből volt ezen a télen nem is egy, ez a cinegefaj olyan 2-3 grammot is elveszít egyetlen éjszaka alatt a testtömegéből azért, hogy melegen tartsa magát és ha ezt nem képes pótolni táplálékkal – egy amúgy eléggé hóval befedett tájban, ahol nem sok táplálékforrás van – akkor el fog pusztulni…”
fotó: madarvedogolyokapkodo.blogspot.ro
Adott egy erkélyre kihelyezett költőláda, műodú. Mekkora intimitásra van szüksége a fiókáit nevelő madárnak, ahhoz, hogy jól érezze magát nálunk? Mennyit és milyen távolságról szabad „kukkolnunk” ha nem akarjuk elriasztani, sikertelenné tenni a költést, vagy akár: mennyire használhatjuk erkélyünket a magunk hétköznapi üzemmódjában? Mi a teendő, ha kipottyan egy fióka a fészekből? Hozzá szabad nyúlni vagy sem? Visszatehetjük fészkébe vagy nem fogadják már el szülei, ha megérintettük?
„Nem igazán hangzik el sok helyen: vannak olyan költőládák, amelyeket az ablakpárkányra lehet helyezni és az ablak felőli oldalon üveg van, nem fal. Tehát gyakorlatilag folyamatosan lehet látni, hogy mi történik a fészekben. ”
Tollas albérlőink és a higiénia. Mekkora szemétre kell számítanunk, ha etetőt, költőládát helyeztünk…például erkélyünkre?
„A madarakra jellemző az, hogy fiókáik ürülékét elszállítják messzebb a fészektől, azért, hogy ne fedjék fel a fészek hollétét. Ez ugye változik akkor – például fecskék esetében – mikor a fiókák már annyira nagyok, hogy egyszerűen csak kifordulnak a fészekből és pottyintanak egyet a földre.
Etetéskor különböző városi fajok, mint például a csuszka, előszeretettel azt csinálják, hogy elvesznek egy magot az etetőből és kirepülnek a legközelebbi ágra, ott elropogtatják gyorsan, a maghéj az valahová leesik, akár az alattunk levő szomszéd erkélyére, aki nem fog örvendeni annyira…”
fotó: greenfo.hu
Ha már madárcsalád kovártélyozására, vagy akár csak etetésre adtuk fejünket, nyilván az sem mindegy, mekkora biztonságban vannak lakóink, kosztosaink, miközben „szolgáltatásainkkal” élnek. Adottak egyrészt a ragadozó madarak, másrészt a környék macskái, esetleg éppen sajátunk. Akit, akiket talán még szintén etetünk is, de az ösztön az ösztön…Szóval mit tehetünk tollas védenceink biztonságáért?
„A macska egy ember által kreált csúcsragadozó. Számolnunk kell azzal a nagyon valós és nagyon szomorú ténnyel, hogy a macska világszinten az első számú madármortalitási tényező”
A csuszka jó eséllyel visszatér
fotó: wikipedia
Tudjuk, hogy például a fecske hajlamos visszatérni régi fészkébe. Mekkora esélyünk van arra, hogy ha mondjuk cinege vagy rigócsaládunk volt az általunk kihelyezett házikóban, költőládában, akkor az a legközelebbi alkalommal ismét „hozzánk fordul”? Az édes otthon és a takarítás sarkalatos szerepe…
„A csuszkák például nagyon-nagyon territoriálisak. Ha csuszka költ bele a költőládába, szinte biztos, hogy következő évben is ugyanaz a pár kerül oda vissza.”
Záróakkord a madarak és mi végtelen történethez: a madarak és az üveg. Mennyire veszélyes ez az átlátszó, de annál keményebb anyag tollas barátainkra? Mivel védhetjük ki a sokszor halálos végű becsapódásokat? Hát az önnön tükörképpel való élet-halálra szóló hadakozást?
Zárszó helyett egy (képes) bibliográfia-ötlet mindazoknak, akik elmélyülnének a témában:
webcikk: Papp-Zakor András
Szerkesztő: Papp-Zakor András, 2017 március 8, 15:56 / actualizat: 2020 július 5, 19:02
