Élő Kolozsvári Rádió

Mediasch-Medgyes, egy régi új erdélyi burg ahogyan Búzás Árpád helytörténész látja

250px-Medgyes2 ezerdely_szaszfold_regio_medgyes_medgyes_belvarosa_580817_180239_DSC_0349u

A Romániai Magyar Dalosszövetség, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a szászmedgyesi történelmi magyar egyházak szervezésében az elmúlt szombaton folytatták azt a hagyományt amelynek keretében az erdélyi magyar szorványtelepülések valamelyikében rendeznek ünnepi előadást január 22-ike a Magyar Kultúra Napja alkalmából. A tavalyi besztercei hangverseny után idén ismét egy elsősorban az erdélyi szászság számára egykoron fontos városba, a jelenleg mintegy 10 százalékban magyarok által is lakott Szászmedgyesre látogattak el a fellépő énekkarok. Hallhattuk a Medgyesi Ökumenikus Magyar Énekkart, a Magyarfenesi Vegyeskart és a Kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórust. Közreműködött Vetési Nándor színművész.

Ez alkalommal kerestük meg dr. Búzás Árpád nyugalmazott mérnök-főkutatót, aki ötven éve a város lakója és egyben helytörténésze. Egyaránt jól ismeri a város múltját és jelenét, és válaszolt arra a kérdésre is amelyet a város magyarságával kapcsolatban tettünk fel neki.

Riporter: László Tibor

Szerkesztő: laszlot, 2017 február 20, 14:00 / actualizat: 2017 június 7, 9:23

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók