Élő Kolozsvári Rádió

Az operaigazgató és a tiszta beszéd. Szép Gyula’ 65

Pályakezdő tanárként úgy képzelte: főképpen népzenével fog foglalkozni. Meg is tette, és teszi máig is. Csakhogy az élet úgy hozta, hogy bekerült az opera élet sodrába és a Kolozsvári Magyar Opera vezetését is fel kellett vállalnia. Szép Gyula nem félt a kockázat vállalástól és tudott élni a lehetőségekkel.

Székelyudvarhelytől a Magyar Operáig
Lehetőségek, kockázatok, változtatások

Szép Gyula élete sok éve összefonódott a Kolozsvári Magyar Operával: 1988-ban lett az intézmény művészeti titkára, 2005-tól aligazgatója, majd hét éve igazgatója. A táncházmozgalomnak is aktív résztvevője: egyike volt a Székelyudvarhelyi Venyige táncegyüttes alapítóinak, a hazai táncház találkozók egyik fő szervezője, 1991-től pedig az erdélyi néptánctáborok első szervezője volt.
65. születésnapján úgy érzi: az egyik legfontosabb dolog az életben az őszinteség, a tiszta, nyílt beszéd. Erről a „Páholyban” mesélt, ahová születésnapi csevegésre hívtuk meg.

„Mély vízbe voltam dobva, Hary Béla volt a főigazgató, ő elsősorban vezényelt, irodája se volt. Egy hónapban egyszer, maximum kétszer bejött, meg kellet mutatni a havi tervet, ebben ha nagy marhaságot írtam, az őt nagy tapasztalattal azonnal kiszúrta. Ezek a tapasztalatok edzettek, és lassan rá tudtam „telepedni” az opera minden területére. Elsősorban természetesen a zenei, a művészeti rész irányítása a legfontosabb számomra.”

Kodály „kalandok” Székelyföldtől Kolozsvárig

 

Máréfalvi iskolások telt házas Székelyfonó előadása az akkori Állami Magyar Operában emlékezetes esemény volt, nemcsak székelyföldi gyermekek és tanáruk, hanem a kolozsvári hallgatóság számára is. Szép Gyula máig egyedüli, akinek köszönhetően egymást követő napokon elhangzott Kodály három zenés színpadi műve. Ennek elismerését is jelentette 1982-ben Kodály fesztivált szervezett, 1983-ban Nemzetközi Kodály díjjal tüntették ki.

„Megérte vállalni a kockázatot. Székelyudvarhelyre azóta is szeretettel visszavárnak, Máréfalván pedig ma is megemlékeznek arról az évről, amikor Kodály Máréfalvára ‘érkezett’.”

csaladoAz EMKE Nagy István díját 2001-ben , az Ezüstfenyő dijat 2005-ben, a Magyar Állam Lovagkereszt Érdemrendjét pedig 2009-ben vette át.

Büszke családjára, fiai sikereire. Nemrég a Györkös Mány Albert Emlékház Zeneszó című beszélgető estjének vendégeként bensőséges örömmel muzsikált együtt fiaival.

S ha születésnap, akkor nem maradhat el a finom torta és jöhet a „rigolettós” koccintás is:

Páholy: Vasárnaponként 18-22., a Kolozsvári Rádióban. Szerkeszti: Benkő Judit

 

Szerkesztő: benko, 2017 február 2, 22:22 / actualizat: 2017 május 23, 9:52

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára