Élő Kolozsvári Rádió

Mesemaraton és felhőtlen jókedv az ötödik Játszó.téren

jatszoter.honlapra2Ötödik alkalommal szervezte meg az Életfa Családsegítő Egyesület a Játszó.tér néven ismert foglalkozását. Az Én is szeretnék játszani közösségi projekt részeként létrejött egy napos program fogyatékkal élők szocializációját célozta meg. Sérültek és egészségesek kézműveskedhettek, játszhattak, hallgathattak mesét közösen, megismerve egymás világát.

Amíg a Játszó.tér farsangi találkozójára várunk, hallgassák meg legutóbbi rendezvényükről készült összeállításunkat, amely részleteiben tudja csak visszaadni a hangulatot, hiszen a sok gyerek és felnőtt mosolya, öröme hangfelvételen nehezen közvetíthető. De arra is választ kaphatnak, milyen szerepe van a meséknek egy hallássérült életében.

Deme Ilonával, az Életfa Családsegítő Egyesület elnökével és Nagy Szilárd gyógypedagógussal beszélgettünk az 5. Játszó.téren.

Készítette: Kristály Bea.

Fénykép forrása: az Én is szeretnék játszani Facebook-oldala.

Szerkesztő: kristalybea, 2017 február 1, 13:29 / actualizat: 2017 június 7, 9:24

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára