Élő Kolozsvári Rádió

Elhunyt Mózes Attila. 65 éves volt

Hosszan tartó betegség után, 65 éves korában elhunyt ma Mózes Attila, marosvásárhelyi születésű író, irodalomkritikus, szerkesztő.
Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem bölcsészeti karán szerzett orosz-magyar-francia tanári diplomát. Pályáját pedagógusként kezdte, később az Utunk szerkesztőségének lett tagja, 1990-től pedig a Helikon rovatvezetője volt. Mózes Attila első írását a marosvásárhelyi Vörös Zászló irodalmi melléklete közölte 1968-ban. Prózai írásai, esszéi, kritikái az Utunk, Igaz Szó, Korunk, A Hét, Napsugár, Új Élet hasábjain, majd a Látóban jelentek meg, Magyarországon az Életünk, a Rakéta és más irodalmi folyóiratoknak volt a munkatársa.

Temetéséről később intézkednek.

 

kvr

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2017 január 31, 18:58

Párizsban bérletet váltott a bizonytalanság
Vezető szerda, 2025 szeptember 102025 szeptember 10, 08:58

Párizsban bérletet váltott a bizonytalanság

Emmanuel Macron folytonos előremenekülésének vannak határai. Egyre kevesebb opciója van az elnöknek, a makrogazdasági adatok aggasztóak, és...

Párizsban bérletet váltott a bizonytalanság
Frissítve: orosz drónokat lőtt le a lengyel légierő
Vezető szerda, 2025 szeptember 102025 szeptember 10, 07:38

Frissítve: orosz drónokat lőtt le a lengyel légierő

FRISSÍTÉS: Donald Tusk lengyel miniszterelnök egy sürgősségi kormányülés előtt kijelentette: nagyszámú orosz drón sértette meg a...

Frissítve: orosz drónokat lőtt le a lengyel légierő
Erdély ihlette művészetét – emlékkiállítás a 100 éve született Pallos Jutta munkáiból
Vezető kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 14:59

Erdély ihlette művészetét – emlékkiállítás a 100 éve született Pallos Jutta munkáiból

Pallos-Schönauer Jutta festő- és grafikusművész Erdélyben teremtette meg életművének legfontosabb részét, majd Németországban is...

Erdély ihlette művészetét – emlékkiállítás a 100 éve született Pallos Jutta munkáiból
Ikszanból hazatérve: szépen csillog az ezüst Osváth Richárd nyakában
Vezető kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 14:44

Ikszanból hazatérve: szépen csillog az ezüst Osváth Richárd nyakában

A szatmárnémeti születésű Osváth Richárd a DEAC Debrecen 40 éves versenyzője, aki a férfi tőr A-kategóriában indult, a döntőben pedig...

Ikszanból hazatérve: szépen csillog az ezüst Osváth Richárd nyakában
Vezető kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 14:32

Állami támogatás a hátrányos helyzetűeket alkalmazóknak

Havi 2.250 lejes állami támogatást kapnak azok a munkaadók, akik hátrányos helyzetű, munkanélküli embereket alkalmaznak. Ezt egy frissen...

Állami támogatás a hátrányos helyzetűeket alkalmazóknak
Vezető kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 14:27

Nyílt napra hívtak a Gondviselés Egyesület kedvezményezettjei

Szeptember 25-én nyílt napot tartanak a Vár/Cetății utca 10. szám alatt működő Gondviselés Egyesületnél, amely Kolozsváron...

Nyílt napra hívtak a Gondviselés Egyesület kedvezményezettjei
Vezető kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 12:40

Cáfol a kormány: nem tervezik az általános nyugdíjkorhatár emelését

A kormány jelenleg nem fontolgatja az általános nyugdíjkorhatár emelését, és nincs is vita alatt ilyen tervezet – jelentette ki ma Ioana...

Cáfol a kormány: nem tervezik az általános nyugdíjkorhatár emelését
Vezető kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 08:43

Példa- és mértékadás

Szombaton Veszprémben boldoggá avatták Bódi Mária Magdolnát. A tízezres tömeget vonzó ceremónia egy folyamat lezárása. Erről, és a...

Példa- és mértékadás