Élő Kolozsvári Rádió

Indul a Szent László út projekt

Szent László44 erdélyi és észak-magyarországi település értékeinek bemutatásával indul a Szent László út elnevezésű projekt.

Elkezdődött az egész Kárpát-medencét érintő Szent László út kiépítése az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége és az Iskola Alapítvány szervezésében. Hálózatba szervezik azokat a magyarlakta településeket, ahol a mai napig fellelhető az Árpád-házi király öröksége. A projekt révén az erdélyi magyarok megismerhetik és megmutathatják értékeiket, a turizmus által munkahelyek jöhetnek létre, jobb életkörülmények teremtődhetnek, a helyi termékek piacát is lehet növelni – fejtette ki tegnap Hegedüs Csilla kultúráért felelős ügyvezető alelnök. Elmondta: a szervezők egyik célja, hogy megismertessék a világgal a Szent Lászlóhoz kapcsolódó értékeket, és ezt modern eszközökkel tegyék. Erdélyből Bihar, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Maros és Szilágy megye 32 települése szerepel egyelőre a projektben, Magyarországról pedig 12 település.

A projekt lebonyolításában erdélyi és észak-magyarországi örökségvédelmi és turisztikai szakemberek, valamint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem oktatói, illetve az RMDSZ megyei és helyi szervezetei is részt vesznek.

RMDSZ

Szerkesztő: bardosmaria, 2017 január 26, 10:43

Etichete:
Új tornateremmel kezdte az évet a tordai magyar iskola
Hírek kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 08:37

Új tornateremmel kezdte az évet a tordai magyar iskola

Új tornatermet avattak hétfőn Torda magyar iskolájában, a Jósika Miklós Elméleti Líceumban. Az Erdélyi Református Egyházkerület magyar...

Új tornateremmel kezdte az évet a tordai magyar iskola
Éves hadgyakorlat kezdődött több megyében
Hírek kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 08:31

Éves hadgyakorlat kezdődött több megyében

Összetett hadgyakorlat kezdődött hétfőn Kolozs, Fehér, Máramaros, Maros, Hargita, Kovászna, Bákó, Neamţ és Konstanca megyében. A...

Éves hadgyakorlat kezdődött több megyében
A PSD mentesítené a kismamákat az egészségbiztosítási járulékkötelezettség alól
Hírek kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 08:21

A PSD mentesítené a kismamákat az egészségbiztosítási járulékkötelezettség alól

A Szociáldemokrata Párt két törvénytervezetet nyújtott be hétfőn a parlamentbe, amelyek szerint mentesülnének az egészségbiztosítási...

A PSD mentesítené a kismamákat az egészségbiztosítási járulékkötelezettség alól
Öten meghaltak egy lövöldözésben Jeruzsálemben
Hírek hétfő, 2025 szeptember 82025 szeptember 8, 14:13

Öten meghaltak egy lövöldözésben Jeruzsálemben

Négyről ötre emelkedett a jeruzsálemi terrortámadás halálos áldozatainak száma, miután egy súlyos sebesült meghalt a kórházban. Hétfő...

Öten meghaltak egy lövöldözésben Jeruzsálemben
Hírek hétfő, 2025 szeptember 82025 szeptember 8, 07:45

Tanévnyitók nélküli tanévkezdés

A tanügyi szakszervezeti szövetségek vasárnap megerősítették, hogy hétfőn bojkottálni fogják a tanévkezdést, sztrájkőrséget tartanak...

Tanévnyitók nélküli tanévkezdés
Hírek péntek, 2025 szeptember 52025 szeptember 5, 10:31

Nicușor Dan: Románia nem küld katonákat Ukrajnába

Románia nem küld csapatokat Ukrajnába, de támogatni fogja a békefenntartó műveleteket, amint megteremtődnek a béke feltételei –...

Nicușor Dan: Románia nem küld katonákat Ukrajnába
Hírek csütörtök, 2025 szeptember 42025 szeptember 4, 15:25

Alkotmánybíróságra viszi az igazságszolgáltatási különnyugdíjakat a legfelsőbb bíróság

A legfelsőbb bíróság megtámadja az alkotmánybíróságon a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyért...

Alkotmánybíróságra viszi az igazságszolgáltatási különnyugdíjakat a legfelsőbb bíróság
Hírek csütörtök, 2025 szeptember 42025 szeptember 4, 13:30

Ezek a dokumentumfilmek versenyeznek az idei Filmtettfeszten

Közzétette a Filmtett Egyesület a jubileumi, 25. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlén versenyző dokumentumfilmek listáját. A 2025-ös...

Ezek a dokumentumfilmek versenyeznek az idei Filmtettfeszten