Listen Live Kolozsvári Rádió

Csiga és Biga – testvériség jóban, rosszban

IMG_0192„Nyilván így visszatekintve a dologra, adott volt, hogy a testvéri szeretet az ugye megvolt köztük. De azért ilyen mellbevágó testvéri szeretetet én még életemben nem láttam: egyszerűen elképesztő volt, hogy mennyire segítik egymást és hát megható volt, hogy összeölelkezve alszanak és tényleg vigyáznak egymásra!”

Csiga és Biga – testvériség jóban, rosszban

Articol editat de papp.zakor.andras, 23 január 2017, 16:28 / actualizat: 16 augusztus 2020, 11:40

Most tessenek félretenni egy pillanatra A londoni pestist, A mirigy esztendejét vagy akár a katonaságból megmaradt patkányos emlékeket és próbáljunk tiszta lappal kezdeni!

IMG_0259
Megesik, hogy az ember idegenbe szakadva is vágyik házikedvencre. Sőt, lehet, hogy ilyenkor még jobban, mint otthon…
Ez történt Ilkával és lengyel férjével is a meglehetősen messzi Helsinkiben…

„Utánanéztem, hogy melyik az az állat, amelyik tényleg aprócska, elfér egy ketrecben, azt lehet hazudni a lakás tulajdonosának, hogy a ketrecben ül egész nap, és ennek ellenére reálisan kapcsolat van közte és a gazdi közt. Mert hát nyilván nem dísztárgyat akartam, meg attól is tartottam, hogy ha ez a kapcsolat és az interakció nem alakul ki, akkor igazából állatkínzás a háziállat tartása…” 

 

fotók: Paweł Błaszczyk
webcikk: Papp-Zakor András

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:40

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés...

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:35

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett

Két szakaszban további 15 százalékkal nő idén az egészségügyi alkalmazottak fizetése a január elsejétől érvényes 5 százalékos...

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett