Élő Kolozsvári Rádió

Erdélyi szociális- és információs központot hoz létre a Telefonos Szeretetszolgálat

A  terv  valójában  már  tavalyelőtt  megszületett, és  a  nyolc  éve  létrejött, szociális  szempontból  mostanra  komoly  eredményekkel  büszkélkedő  szervezet   szakmai  oldalának  erősítését  szolgálja-  nyilatkozta  a  Kolozsvári  Rádiónak  Sajó Norbert  teológus.

Sajó Norbert

Sajó Norbert

Végre  lehetőség  nyílik  arra, hogy   a  szó  szoros  értelmében  is  ’tető  alá  hozzák’ mindazt, amivel  foglalkoznak, ugyanis  mostanig  hol  itt, hol  ott  ütötték  fel  ’telefonközpontjukat’, sohasem  volt  stabil  helyük, amit  akár  a  rászoruló  felkereshetett  volna.

Emellett  az Erdély-szerte  működő  civil  szervezetek  nyilvántartását,  összefogását  szorgalmazzák, a rászorulók  hathatósabb  megsegítése  érdekében.

 

 

Az  elképzelés  részletei  mellett  önkéntes  munkatársak  toborzásáról, lehetséges  támogatók  felkutatásáról, s  ’Az  Év Önkéntese’-díj  létrehozásáról  is  beszélt  a  Telefonos  Szeretetszolgálat  vezetője. Riporter: Juhász  Éva.

Szerkesztő: juhaszeva, 2017 január 21, 22:38

Szatmár Megyei Múzeum
Műsorok péntek, 2024 október 112024 október 11, 13:00

Foglalkozásokat is tartanak az új kiállítások körül a Szatmár Megyei Múzeumban

Hosszú ideig tartó felújítás után, május végén ismét megnyitotta kapuit a Szatmár Megyei Múzeum történelmi részlegének épülete. A...

Foglalkozásokat is tartanak az új kiállítások körül a Szatmár Megyei Múzeumban
„A gyermek elvesztése szembemegy a természet rendjével”
Műsorok péntek, 2024 október 112024 október 11, 09:52

„A gyermek elvesztése szembemegy a természet rendjével”

Ingyenes pszichológiai konzultációban részesítik azokat a szülőket, akik elveszítették gyermeküket a terhesség ideje alatt, vagy mielőtt...

„A gyermek elvesztése szembemegy a természet rendjével”
Molykával és barátaival a 401 éves Mikó-várban
Műsorok csütörtök, 2024 október 102024 október 10, 18:36

Molykával és barátaival a 401 éves Mikó-várban

Szabó Rita múzeumpedagógussal és Kósa Béla művészettörténésszel, muzeológussal jártuk be a Csíki Székely Múzeum tereit, megidézve a...

Molykával és barátaival a 401 éves Mikó-várban
Kiterjesztik a gazdahitel programot
Műsorok csütörtök, 2024 október 102024 október 10, 17:45

Kiterjesztik a gazdahitel programot

A kormány kiterjeszti a gazdahitel programot. Marcel Ciolacu miniszterelnök közlése szerint a program keretében ezentúl az állami...

Kiterjesztik a gazdahitel programot
Műsorok csütörtök, 2024 október 102024 október 10, 15:21

Átfogóbb keretezés – egy év háború után

Tízezrekben számolható a halálos áldozatok száma, a menekülteké meg lassan milliós tételekben. A gazdasági vonatkozások, károk, illetve...

Átfogóbb keretezés – egy év háború után
Műsorok csütörtök, 2024 október 102024 október 10, 14:30

Nézzünk vonuló madarakat!

Október 12-én van a Vonuló Madarak Világnapja és a Global Big Day. Ezek kapcsán a Milvus csoport is madármegfigyelést szervez a Kolozsvár...

Nézzünk vonuló madarakat!
Műsorok csütörtök, 2024 október 102024 október 10, 12:22

Kezdődnek a rendszeres programok az Erdélyi Hagyományok Házában

A nyolctagú, korzikai Ensemble Tavagna együttes is fellép Kolozsváron az Erdélyi Hagyományok Háza következő koncertjén. Vasárnap este 6...

Kezdődnek a rendszeres programok az Erdélyi Hagyományok Házában
Műsorok csütörtök, 2024 október 102024 október 10, 10:21

Segítenének az új szabályok a Zöld Ház programban?

Új szabályokra van szükség a Zöld Ház programba való pályázáshoz – nyilatkozta Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter a...

Segítenének az új szabályok a Zöld Ház programban?