Listen Live Kolozsvári Rádió

Kommunista örökségek a Kontűrben

15941338_1390498497689262_5483721230795906538_nA kommunizmus hagyatékai a kilencvenes évek után születetteknek távoli történetek. Pedig a kor emlékezete lépten-nyomon fellelhető Kolozsvár utcáin, a közbeszédben. A Kontűr január 13-i adásában ezen terhes örökségről beszélgetünk műalkotások vonatkozásában.

Kommunista örökségek a Kontűrben

Articol editat de kristalybea, 19 január 2017, 12:07 / actualizat: 22 május 2017, 14:25

Az egykori Szovjetúnió területén bekövetkező csernobili atomrobbanás következményeit és emlékezetét feldolgozó előadással indítja az új évet a Váróterem Projekt. A Reacting Chernobyl című darab szövegei Szvetlana Alekszijevics Csernobili ima és Wladimir Tchertkoff  A csernobili bűntett című munkájára épülnek. Ugyanakkor a próbafolyamat során nagyon sok elem a színészek kutatómunkájának köszönhetően került be a Cosmin Matei rendezte előadásba.

16144434_1465167416858222_1081728843_nTudták, hogy Kolozsvárnak is van egy kínai nagy fala? És azt, hogy ezt a Mărăşti negyedben lehet megtalálni? A Kontűr második felében, szocmodern építészeti örökségekkel foglalkozunk, ugyanis tavasszal a Mărăşti-piac környékéről indulhat a Korzó Egyesület egyik legújabb sétája. A városnéző körút célja, hogy felhívja a figyelmet a szocialista-modern építészet szépségeire. A témához kapcsolódó képeket a következő linken lehet böngészni.

A lenti play-gombra kattintva először a Váróterem Projekt legújabb előadásáról, a feldolgozott téma jelentőségéről és a próbafolyamatról Csepei Zsoltot és Imets-Magdó Leventét, a színészeket kérdeztük. Majd Barazsuly Viktória Adrienn, Korzó Egyesület egyik munkatársa a szocmodern építészeti örökségekről beszél.

(Képek forrása: Váróterem Projekt Facebook oldala, és a szerző felvételei.)

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány