Élő Kolozsvári Rádió

Társaságból csapattá kovácsolódtak – betekintés a Légy jó mindhalálig kulisszái mögé

15995607_10210409919737988_2134730283_nBéres László a közös munka kezdeteitől fogva egyenrangú társként kezeli a gyerekeket: ahogyan neki is van felelőssége az irányukban, ugyanúgy már az elejétől érezte, hogy nekik is van felelősségük. Megígérte, hogy minden körülmények között őszinte lesz velük. – Sosem árulok zsákbamacskát. Nem ámítom őket, akkor is, ha néha fájdalmas, arra számíthatnak, hogy őszinte vagyok velük szemben. Ugyanezt várom el tőlük is – nyilatkozta a rendező.

A próbafolyamat már három hónapja tart, a 80-90 jelentkező közül kiválasztott 28 gyermek és fiatal izgatottan várja a bemutatót. Legtöbben most először szerepelnek színpadon, már akkor nagyon boldogok voltak, amikor megtudták, hogy bekerültek a produkcióba. Kolumbán Réka Julianna még sírva is fakadt, nagyon várta, hogy elkezdődjenek a próbák, kíváncsi volt. – Nem akarom, hogy vége legyen, és ne kelljen többet próbára jönni, mert már nagyon összekovácsolódtunk – mondta. Sárosi Virág szerint mindenki megnézheti az előadást, véleménye szerint elég nagy sikert arat.

Ábrahám Gellért már a harmadik főszerepet kapja, a Valahol Európában Kuksija és A kétbalkezes varázsló Éliás Tóbiása után ezúttal Nyilas Misiként láthatjuk. Tavaly, amikor A kétbalkezes varázsló című előadásban játszott, hetedikes volt, és megfogadta, hogy bármilyen szerepet is osztanának rá, idén nem vállalhatja el, hiszen nyolcadikos lesz. De nem tudott ellenállni, nagyon szereti ezt csinálni, és egyáltalán nem bánta meg, hogy igent mondott Béres László felkérésére.

Jakab Melinda koreográfus és Horváth Zoltán korrepetitor is maradandó élményekkel gazdagodott, bár nem volt könnyű ennyi gyerekkel dolgozni, jó szívvel tekintenek vissza az elmúlt hónapokra. Büszkék arra, hogy a társaságnak sikerült igazi csapattá kovácsolódnia. Nyilván, ez nem ment egyik pillanatról a másikra, és a munka már azelőtt elkezdődött, hogy a szereplőválogatás feladatának eleget tettek volna.

A Légy jó mindhalálig című musicalt január 14-én, szombaton este 7 órától mutatják be a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagytermében, március végéig még öt alkalommal játsszák a produkciót.

Ferencz Zsolt összeállítása.

(Fotó: Biró István)

Szerkesztő: kristalybea, 2017 január 12, 19:26 / actualizat: 2017 május 22, 14:25

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára