Listen Live Kolozsvári Rádió

Home made – egy élet írta darab

home_made_2Könnyű volna, ha a család fogalmát elintézhetnénk annyival, hogy a társadalom magja. A család olyan közösség, amelyben folyton változnak az egyének közötti viszonyok, derű és biztonság mellett bőven jut borúból, keserűségből is. Időnként tönkremennek családok, és újak jönnek létre. Vagy nem jönnek létre újak, és azzal a helyzettel nem tudnak mit kezdeni az emberek. Sokak számára a családi élet maga a pokol, de a megaláztatást, az agressziót elszenvedőknek nincs bátorságuk kilépni belőle.

Home made – egy élet írta darab

Articol editat de gergelyzsuzsa, 14 december 2016, 20:14 / actualizat: 22 május 2017, 14:27

A Kolozsvári Állami Magyar Színházban nemrég mutatták be a „Home made” című előadást, amely a „Szüleink” nevű projekt keretében jött létre.

Az alkotók a szülő-gyerek viszonyt vizsgálták a legkülönbözőbb társadalmi helyzetben lévő személyek bevonásával. 70 mélyinterjú készült 12 és 19 év közötti gyerekekkel, szülőkkel illetve az előadásban szerepet vállaló színészekkel. Ezek alapján Deák Katalin és Biró Réka teatrológus hallgatók segítségével írt egy darabot, majd a színészekkel és Vargyas Márta rendezővel közösen, a próbafolyamat során véglegesítették azt.

Így született meg a „Home made” előadás, amelyet úgy szerettünk, mint a nagymama sütijét.

home_made_5

 

Egy ilyen projekt létrehozása nem kizárólag színházi folyamat. A megkérdezettek a magánéletükről mesélnek, néha traumákról vallanak, ezt kellő empátiával, óvatossággal és felelősséggel kell kezelni. Ezért pszichológusok, szociális munkások, pedagógusok is segítettek az interjúk elkészítésénél.

A „Home made” című darab és előadás születéséről beszél a „Kontűr” című művészeti magazinban Deák Katalin dramaturg és Deme Ilona pszichológus, családterapeuta. Házigazda: Gergely Zsuzsa.

 

 

Fotó: Biró István

 

 

 

70 mélyinterjú szülőkkel, kamasz gyerekekkel, az előadásban szerepet vállaló színészekkel –

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány