Élő Kolozsvári Rádió

Harminchárom személy ellen indult bűnügyi eljárás

A rendőrség 33 személy ellen indított eljárást, akik a gyanú szerint 35 bűncselekményt követtek el, ez a legtöbb esetben a választók korrumpálásával és választási csalással kapcsolatos – jelentette be a belügyminisztérium sajtószóvivője, Monica Dajbog.
A szavazás első 11 órájában az ország egész területéről 220 bejelentés érkezett, amelyből 97 megalapozatlannak bizonyult. A rendőrség 33 személy ellen indított eljárást, akik a gyanú szerint 35 bűncselekményt követtek el’ – mondta Dajbog. A szóvivő szerint a legtöbb bejelentés a választók korrumpálására, választási csalásra, a szavazás titkosságának megsértésére és hamis identitás használatára vonatkozott.
„Ugyanakkor 25 kihágást vettünk jegyzőkönyvbe, ezért 19 személyt megbírságoltak, legtöbb esetben a választási csend megsértése és a 112-es sürgősségi hívószám indokolatlan használata miatt” – mondta el Dajbog.

agerpres

Szerkesztő: papmeli, 2016 december 11, 20:18

Válságstáb a Hollandiában ellopott dák kincsek visszaszerzésére
Hírek hétfő, 2025 január 272025 január 27, 10:17

Válságstáb a Hollandiában ellopott dák kincsek visszaszerzésére

Marcel Ciolacu miniszterelnök tegnap válságstábot hívott össze a Hollandiában ellopott dák kincsek visszaszerzését célzó intézkedések...

Válságstáb a Hollandiában ellopott dák kincsek visszaszerzésére
román érettségi
Hírek csütörtök, 2025 január 232025 január 23, 09:39

Hétfőn máris itt az érettségi

Az oktatási minisztérium által jóváhagyott menetrend szerint hétfőn megkezdődtek az érettségi kompetenciavizsgái. Román nyelvből január...

Hétfőn máris itt az érettségi
Kelemen Hunor: Donald Trump beiktatása után a dolgok megváltoznak
Hírek kedd, 2025 január 212025 január 21, 13:26

Kelemen Hunor: Donald Trump beiktatása után a dolgok megváltoznak

Kelemen Hunor szerint Donald Trump amerikai elnök a második mandátumában erősebb lesz, mint az elsőben, és kérdés, hogy készen áll-e a...

Kelemen Hunor: Donald Trump beiktatása után a dolgok megváltoznak
Donald Trump kilépteti az USÁ-t a párizsi klímaegyezményből és a WHO-ból
Hírek kedd, 2025 január 212025 január 21, 10:07

Donald Trump kilépteti az USÁ-t a párizsi klímaegyezményből és a WHO-ból

Beiktatása után rögtön aláírt számos rendeletet Donald Trump amerikai elnök. Ezek között vitatott intézkedések is szerepelnek. Az egyik...

Donald Trump kilépteti az USÁ-t a párizsi klímaegyezményből és a WHO-ból
Hírek hétfő, 2025 január 202025 január 20, 08:24

Iohannis és Ciolacu is üdvözölte a három túsz szabadon bocsátását

Románia üdvözli a túszok első csoportjának, köztük egy román állampolgárnak és egy román származásúnak a szabadon bocsátását a...

Iohannis és Ciolacu is üdvözölte a három túsz szabadon bocsátását
Hírek csütörtök, 2025 január 162025 január 16, 08:34

Megegyezett a tűzszünetről Izrael és a Hamász

A katari miniszterelnök, Muhammad bin Abdul Rahman Ál Száni sejk megerősítette szerdai dohai sajtótájékoztatóján, hogy a gázai tűzszünet...

Megegyezett a tűzszünetről Izrael és a Hamász
Hírek hétfő, 2025 január 132025 január 13, 11:46

Nőtt a Los Angeles-i tűzvész áldozatainak száma

Kaliforniában a Nemzeti Gárda további ezer tagját vezényelték a tűzvész elleni védekezésre – közölte Gavin Newsom kormányzó...

Nőtt a Los Angeles-i tűzvész áldozatainak száma
Hírek hétfő, 2025 január 132025 január 13, 09:28

Bántalmaztak egy sajtóst a bukaresti AUR-tüntetésen

A fővárosi rendőrség hivatalból eljárást indított, miután a vasárnapi bukaresti utcai tüntetés során bántalmazták az egyik televízió...

Bántalmaztak egy sajtóst a bukaresti AUR-tüntetésen