Listen Live Kolozsvári Rádió

De mi legyen a Tűzoltó-toronnyal?

Szombaton, december 10-én megnyitotta kapuit a Tűzoltó-torony a látogatók előtt. Az apropó: a Romániai Építészek Rendje erdélyi fiókja és az önkormányzat versenypályázatot írt ki a a torony restaurálására, és a jelentkezőknek lehetőséget biztosítottak a helyszíni szemlére.

De mi legyen a Tűzoltó-toronnyal?

Articol editat de Szilágyi Szabolcs, 10 december 2016, 12:35

A városháza tervpályázat alapján ruház be a torony felújításába. Nemzetközi pályázatról van szó, amelyre jövő január végéig nyujthatják be terveiket az építészek. A pályázóknak azt kell megfogalmazniuk, hogyan lehetne kortárs érdekessége Kolozsvár belvárosának a torony. Arra is ötleteket várnak, hogyan lehetne az 1960-as években beépített betonlépcsőt könnyű szerkezetre, felvonóra váltani, illetve a ’80-as években az épület tetejére került, most már rozsdásodó üvegpiramisra is lehetne jobb alternatíva. Ez a pályázat témája. Az első díj mintegy 366.000 lej értékű, gyakorlatilag a városházával a tervezésre kötendő szerződés értéke. A második díj 22.000, a harmadik 13.000 lej.

a Romániai Építészek Rendje erdélyi fiókja elnöke, Guttmann Szabolcs a Kolozsvári Rádió Glazúr című szombat délelőtti műsorában elmondta: „A város rehabilitálás szempontjából azért nagyon fontos, mert gyakorlatilag a környezetét katalizálhatja. Gyakorlatilag azok a mesés kis utcák a Szappan utcáról egészen a Central üzletházig, ez a nagy makró övezet kaphatna egy forgalomcsillapítást. A pályázat kiírja: minimum a torony előtti utca sétáló utca kell legyen, mert másképp, ugye a turista ha kiteszi a lábát elüti az első autó.”

A teljes intejú:


A kolozsvári Tűzoltó-torony a régi városfal részéből maradt fenn. Eredetileg Szappany utcai kis kapu volt a neve, és a takácsok céhe védelmezte. Nevezték Takácsmesterek tornyának, illetve vásznas takácsok tornyának is. A 15. század vége körül épülhetett, de a takács céh 1479-ből való alapítólevelében még nem szerepel. 1574-ben megmagasították, 1583. május 10-től állandó tűzőrséget állítottak fel benne. Az 1653. április 3-i tűzvészben, amely a város jelentős részét elpusztította, a torony és a benne raktározott hét tonna lőpor épen maradt; ugyanígy átvészelte az 1679. évi tűzvészt is. A 19. század második felében tovább magasították és tűzmegfigyelő toronyként szolgált egészen az 1930-as évekig.
1998- ban a toronyban tűzoltómúzeum nyílt, amely 2001-ig működött.

kvr

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány