Listen Live Kolozsvári Rádió

A Krónika és a napisajtó dilemMÁi

A Krónika és a napisajtó dilemMÁi

Articol editat de mihaly.istvan, 8 december 2016, 11:35 / actualizat: 9 december 2016, 10:09

Vajon “halott fákra nyomtatott, idejétmúlt tartalom a papírújság”?

Részben sajnos osztanom kell azokat a borúlátó megállapításokat, miszerint a nyomtatott sajtónak általában leáldozóban van. De azért én nem temetném egyáltalán az írott sajtót és a könyvkiadást sem. A kérdés az, miként találjuk meg annak a módját, hogy a nyomtatott lapot érdekessé, olvasmányossá tegyük a közönség számára.

Jelenleg a Krónika az egyetlen papíron megjelenő országos romániai magyar napilap. Ötezer példányban jelenik meg. “Tiszta lappal” indult, vagyis nem valamelyik rendszerváltás előtti újság jogutódjaként, 17 évvel ezelőtt, 1999 októberében.

Az elmúlt 17 év során változott a tulajdonos, a szerkesztőgárda, de azért a szerkesztőség krédója megmaradt, tehát minőségi újságírást kívánunk művelni, és az olvasót kívánjuk szolgálni.

A lejátszóra kattintva az élő műsor szerkesztett-rövidített változatát hallgathatják meg. (Mihály István)

kronika-regi-lapszam

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:40

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés...

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:35

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett

Két szakaszban további 15 százalékkal nő idén az egészségügyi alkalmazottak fizetése a január elsejétől érvényes 5 százalékos...

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett