Listen Live Kolozsvári Rádió

Kötelező oltás helyett kötelező tájékozódás

Nem kötelezi a szülőket gyerekük beoltására az oltásokat szabályozó, készülő törvény. Ellenben büntetést helyez kilátásba arra az esetre, ha nem tájékozódnak megfelelően, mielőtt elutasítják a vakcina beadását, nyilatkozta Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter.
A tárcavezető szerint a jelenleg az engedélyezési szakaszban levő jogszabály egyrészt megteremti a törvényi keretet arra, hogy minden vakcinából állandó jelleggel legyen készleten egy bizonyos időre elegendő mennyiség. Másrészt jól elhatárolja minden érintett hatóság – a háziorvosok, az oltásokért felelő megyei bizottságok, az egészségügyi minisztérium és a többi illetékes intézmény – felelősségi körét.
Vlad Voiculescu kiemelte: a tervezet azt is leszögezi, hogy az oltások esetleges mellékhatásaiért a szaktárca vállalja a felelősséget. „A tervezet értelmében a szülőknek jogukban áll elutasítani gyermekük beoltását, erre azonban csak azt követően kerülhet sor, hogy alaposan tájékozódtak” – mondta a tárcavezető. Hozzátette, a jogszabálytervezet által előírt bírságok is kizárólag a tájékozódási kötelezettség elmulasztására vonatkoznak.

Kötelező oltás helyett kötelező tájékozódás

Articol editat de papmeli, 4 december 2016, 12:21

agerpres

Megerősítik a román hadsereget
Hírek csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Hírek csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Hírek hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Hírek hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Hírek csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Hírek csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Hírek kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak
Hírek kedd, 6 február 2024, 09:40

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés...

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása