Élő Kolozsvári Rádió

Díj- és virágözön az RMPSZ – ünnepségen

A  Romániai  Magyar  Pedagógusok  Szövetségének  Kolozs  megyei  szervezete  november  26-án  tartotta  az  Érdemes oktató- nevelő  díjkiosztó  ünnepségét, a  kolozsvári  Református  Kollégium  dísztermében. A díjak várományosait  volt-  és  jelenlegi  kollégák, tanítványok, családtagok  is  elkísérték.

A  laudációk  révén  érdekesebbnél  érdekesebb, hol  simább, hol  göröngyösebb  életutakba  nyerhettek  betekintést  a  jelenlevők, a  közös  nevező  azonban  a  nagy  szakmai  hozzáértéssel, elhivatottsággal, alázattal  és szeretettel  végzett  munka.

Elsőként  az  Apáczai –díj  elismeréseinek  kiosztására  került sor.

Dicsérő  oklevelet  kapott  Katona  Lajos  (a  Hallássérültek Kolozsvári  Intézetéről  szóló  munkájáért), Málnási  Ferenc  (több mint  negyven  év  alatt  közzétett  publikációiért).

Tudományos  tevékenységéért  Elismerő  oklevelet  vehetett  át  Bucur  Tünde  Csilla, illetve  Plesek  Zoltán  Ákos.

Az  RMPSZ  idén  tizenöt  pedagógust  részesített  Érdemes  oktató-  nevelő- díjban: Bota  Ilona  és  Gál  Máté  Éva  óvónőket, Kulcsár  Margit, Nagy  Vilma  és  Szabó  Mária  tanítónőket, valamint   Darvasi  Gyöngyvér, Demeter  Zsuzsa, Kassay  Ildikó, Kató  Levente, Nagy  Emese, Ráduly- Zörgő  Éva, Székely  Árpád, Tamás  Éva, Tárkány  Margit  és  Varga  György  tanárokat.

 

dscn1829dscn1828dscn1841dscn1846dscn1837dscn1834dscn1822dscn1810dscn1808dscn1807dscn1806dscn1809dscn1824dscn1816dscn1820dscn1812

 

 

Az  ünnepséget  három  művészi  produkció  fogta  keretbe. A  tizedikes  diáklány, Kiss  Evelin, egy  népdalt  adott  elő,  Székely-Varga  Gyopár  Kányádi- verset  szavalt, a  Református  Kollégium  kórusa  pedig  zsoltárokat  énekelt, Székely  Árpád  vezényletével.

 

dscn1802dscn1847dscn1848

 

Virág  Erzsébetet, az  RMPSZ  Országos  Elnökségének  alelnökét  arra  kértük, vázolja  röviden  a  Szövetség  történetét, illetve  a  díjak  odaítélésének  fontosabb  kritériumait. Riporter: Juhász  Éva.

Szerkesztő: juhaszeva, 2016 november 29, 00:22

Térjenek be Misztótfalura!
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 13:31

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája

Erdély és talán az egész Kárpát-medence első és egyetlen tudományos fesztiválja a csíkszeredai Üveggyöngyvarázs, amely igazi...

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája
Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 12:21

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét

Kiállításokkal, előadásokkal, panelbeszélgetésekkel, koncertekkel, várossétával, templomsétával, kocsmakvízzel, sportprogramokkal,...

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 13:48

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték

A fesztiválozókhoz hasonlóan az újságírók számára is valóságos kincsesbánya egy-egy nyári fesztivál, ebbe a sorba pedig remekül...

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 11:32

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort

Másodikos, harmadikos és negyedikes diákok vettek részt múlt héten a Báthory István Elméleti Líceum nagy épületében tartott román...

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort
Hangoló péntek, 2026 július 32026 július 3, 14:32

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat

A Kalotaszegi Magyar Napokat, a népviselet ünnepét idén július 11-én és 12-én szervezik meg Bánffyhunyadon. Búzás-Fekete Máriával, az...

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat
Hangoló szerda, 2026 július 12026 július 1, 10:41

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról

A fiatalok közül egyesek a hegyekbe kirándulnak, mások kedvükre fesztiváloznak a nyár folyamán, és olyanok is vannak, akik otthon töltik a...

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról