Élő Kolozsvári Rádió

Kriminalisztikai laboratórium a Sapientián

Helyszínelő kriminalisztikai labort avatott a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karán csütörtökön Trócsányi László Magyarország igazságügyi minisztere. Erdélyben hosszú ideig nem volt magyar nyelvű jogász képzés, ennek pótlását vállalt az egyetem, amely hosszú túvon önálló jogi kart is szeretne létrehozni.

Különböző színű porok, speciális ecsetek, UV lámpák, zselatinos ujjlenyomat rögzítő fóliák, bűnjel-számozók – high-tech felszerelés a javából került ki a helyszínelő bőröndökből. A kriminalisztikában használt eszközök amerikai filmekből ismert kelléktára sorjázott a most felavatott laborban. A Sapientián önálló jogi kar létrehozása a hosszútávú terv – első lépésben újra kellett indítani a képzést.
Trócsányi László igazságügy-miniszter a magyar Igazságügyi Minisztérium európai uniós feladatairól tartott előadást és részt vett a kriminalisztikai laboratóriumot avatásán. Elmondta: „Kolozsvárott, ugye nem kell mondanom, hogy az egyik legrégebbi város, ahol mindig volt magyar nyelvű jogászképzés. Gondoljunk arra, hogy a második bécsi döntést követően, szegedi professzorok visszajöttek Kolozsvárra, és itt tanítottak. Többek között idősebb Martonyi János, vagy Buza László és még sorolhatom a neveket. Utána, hát, sajnálatos módon ’59-ben megszűnt a magyar nyelvű jogászképzés Kolozsvárott.”

Kolozsvár 1774 óta a jogászképzés legmeghatározóbb erdélyi központja volt. Az 1989-es rendszerváltás után a jogászképzés helyzete nem oldódott meg. Ezért 2010-ben a Sapientia EMTE keretében indult el a jogász alapképzés. Dávid László, rektor elmondta: „A hiánypótlás volt az első dolog. Hiánypótlás, merthogy magyar nyelvű jogászképzés, tényszerűen nem létezett. Az a jogászképzés amit így neveztek, az egy-két előadást jelentett a teljes képzés alatt, magyar nyelven.”

Az újonnan avatott, helyszínelő felszerelésekkel ellátott kriminalisztikai labor a gyakorlati felkészülésben segít a Sapientiásoknak. Az erdélyi magyar tudományegyetem ugyanis azt szeretné, hogy a Romániában hagyományosan elmélet-központú jogászképzés fontos része legyen a gyakorlat is. Ez most a kriminalisztika terén megvalósulhat. Veress Emőd, a kolozsvári jogtudományi szak docense elmondta: „A jogászképzés tanrendjében kötelező tárgy a kriminalisztika. Tehát ezt mindenképpen oktatni kell, viszont ezt nem lehet tankönyvből tanulni. Tehát, ez a laboratórium lehetővé teszi, hogy a tankönyvben foglalt információk mellett, a joghallgatók gyakorlati tapasztalatokra tegyenek szert. A mindenféle nyomazonosításra alkalmas eszköz, felszerelés, vegyi anyag rendelkezésükre áll.”

Az egyetem jogászképzése akkreditációra vár, és a jól felszerelt laboratórium akkreditációs feltétel. Az önálló kar létrehozása akár néhány évig is elhúzódhat, de az alapfeltételeket – elsősorban nemzetközi együttműködések révén – már megteremtették. Tonk Márton rektor szerint: „A mesterképző, ami már jelen pillanatban is zajlik, szintén egy nemzetközi együttműködésben a debreceni egyetemmel közösen működtetett business law, üzleti jog mesterképzőt is le szeretnénk telepíteni a Sapientia egyetemen. Tehát egy teljes vertikumú képzés, ez az első lépés, alapképzéstől doktori iskoláig.”

Szilágyi Szabolcs összeállítása:

Az első lépések tehát megvannak az önálló jog kar beindításához. Mindazonáltal a segítség elkel. A magyar igazságügyi minisztérium ezért is tartja fontosnak, hogy a magyarországi jogi karokhoz hasonló módon, a Sapientia keretében működő jogászképzésnek minden támogatást megadjon. A labort Mócsy Lászlóról, a kolozsvári regionális kriminalisztikai laboratórium létrehozójáról és egykori vezetőjéről nevezték el. A magyar igazságügy-minisztérium húszmillió forinttal, azaz szinte háromszáz ezer lejjel támogatta az egyetem programjait és felszerelését, és folyamatban van egy hasonló összegű támogatási program előkészítése.

kvr/mti

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2016 november 28, 06:49

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 09:08

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek

Számtalan emlék kapcsolódhatott az évek során a Partiumi Magyar Napokhoz, amelynek idén a 25. kiadását rendezték meg az elmúlt héten. A...

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 10:03

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok

A szervezők idén több mint 600 rendezvénnyel várták a látogatókat a Kolozsvári Magyar Napokon. A programkínálatban 30 koncert, 16...

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés