Élő Kolozsvári Rádió

Járd ki lábam, járd ki most – Kalotaszegi legényesverseny

Ismét megszervezi a Járd ki lábam, járd ki most legényesversenyt a Kalotaszeg Néptáncegyüttes.

A II. Kalotaszegi Legényesversenyt Bánffyhunyadon, a kultúrházban tartják, december negyedikén. A szervezők célja, hogy segítsenek a legényes tánc minél magasabb színvonalú elsajátításában és továbbéltetésében.

Az évenként megrendezett versenyen Kalotaszeg kiváló legényes táncosainak anyagából válogatnak. Az idei kötelező táncanyag a felnőtt korosztály számára Mátyás István „Mundruc” kalotaszegi legényese. Minden jelentkező két legkevesebb hat, legfeljebb tíz figurából álló legényessel kell készüljön. A felnőtt jelentkezők számára a saját maguk által szabadon összeállított legényesen kívül, kötelező táncanyagként a Mátyás István „Mundruc” legényeséből kell eltáncolni egy részt. A felvételen látható első sorozatot, az első másfél percet kell eltáncolni.

 

A II. Kalotaszegi Legényesverseny december negyedikén délelőtt 11 órakor kezdődik a bánffyhunyadi kultúrházban a válogatóval, aztán maga a verseny következik, este pedig gála és táncház is lesz. A jelentkezési határidő november 25-e! A jelentkezők száma és kora szerint a szervezők gyerek és felnőtt kategóriákba sorolják a résztvevőket. Több díj is lesz, 200 és 600 lej között pénzjutalommal megtoldva. A zsűriben Berecz István, Both József, Kádár Elemér és Sánta Gergő foglal helyet, a zsűrielnök Könczei Árpád.

Jelentkezni november 25-e éjfélig lehet, a Kalotaszeg néptáncegyüttes Facebook oldalán, vagy a kalotaszegnte@gmail.com emailcímen. A jelentkezésnek tartalmaznia kell a jelentkező személy nevét, életkorát, települését és telefonszámát. Bárhonnan lehet jelentkezni

Szilágyi Szabolcs összeállítása:

A Kalotaszeg Néptáncegyüttes mellett a legényes verseny társszervezője a Kalotaszeg NTE egyesület, a Bánffyhunyadi Városi Tanács, a Kalotaszeg Ifjúságáért Egyesület és a Kós Károly Kulturális Egyesület.

kvr

 

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2016 november 22, 12:47

Térjenek be Misztótfalura!
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 13:31

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája

Erdély és talán az egész Kárpát-medence első és egyetlen tudományos fesztiválja a csíkszeredai Üveggyöngyvarázs, amely igazi...

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája
Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 12:21

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét

Kiállításokkal, előadásokkal, panelbeszélgetésekkel, koncertekkel, várossétával, templomsétával, kocsmakvízzel, sportprogramokkal,...

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 13:48

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték

A fesztiválozókhoz hasonlóan az újságírók számára is valóságos kincsesbánya egy-egy nyári fesztivál, ebbe a sorba pedig remekül...

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 11:32

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort

Másodikos, harmadikos és negyedikes diákok vettek részt múlt héten a Báthory István Elméleti Líceum nagy épületében tartott román...

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort
Hangoló péntek, 2026 július 32026 július 3, 14:32

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat

A Kalotaszegi Magyar Napokat, a népviselet ünnepét idén július 11-én és 12-én szervezik meg Bánffyhunyadon. Búzás-Fekete Máriával, az...

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat
Hangoló szerda, 2026 július 12026 július 1, 10:41

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról

A fiatalok közül egyesek a hegyekbe kirándulnak, mások kedvükre fesztiváloznak a nyár folyamán, és olyanok is vannak, akik otthon töltik a...

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról