Élő Kolozsvári Rádió

Nemzeti jelképek versus nemzetbiztonság

Nemzeti jelképek versus nemzetbiztonság. Ez volt a címe annak a pénteki román-magyar konferenciának, amelyet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Reconstructio Egyesület szervezett Kolozsváron.

A konferencián Tőkés László mondott köszöntő beszédet. Az európai parlamenti képviselő elmondta: „Mi a románokkal is párbeszédet akarunk folytatni, a tusnádfürdői nyári tábor szellemében – ahol lassan elpárologtak a román párbeszélők – de nem adjuk fel. Örömmel jelenthetem, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács immár a negyedik ilyen konferenciát szervezi.”

A román-magyar konferencián Bakk Miklós politológus az erdélyiség kudarcaként beszélt Klaus Iohannis államfői mandátumáról. Úgy vélte, Iohannis azt mulasztotta el, hogy a nemzetek közös kormányzásának az erdélyi örökségét Románia értékévé tegye.

Gabriel Andreescu bukaresti politológus egyetemi tanár azt tartotta fájdalmasnak, hogy a Romániában 27 évvel a rendszerváltozás után is a titkosszolgálatok akadályozzák a román-magyar párbeszédet.

Smaranda Enache, a marosvásárhelyi Pro Európa Liga társelnöke sajnálattal állapította meg, hogy Románia az utóbbi években „az etnocentrizmus és az ortodoxizmus” irányába, Magyarország pedig az „illiberális demokrácia” irányába mozdult el, és az államközi párbeszéd teljesen megszűnt.

Szilágyi Szabolcs összeállítása:

A konferenciába Bukarestből az interneten keresztül bekapcsolódott Lucian Mîndruță televíziós személyiség, aki sajnálattal állapította meg, hogy míg a románok és a magyarok azon vitatkoznak, ki volt hamarabb Erdélyben, a demográfiai helyzet alapján száz év múlva az lehet a vita tárgya, ki volt az utolsó Erdélyben.

kvr/mti

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2016 november 19, 13:09

Térjenek be Misztótfalura!
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 13:31

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája

Erdély és talán az egész Kárpát-medence első és egyetlen tudományos fesztiválja a csíkszeredai Üveggyöngyvarázs, amely igazi...

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája
Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 12:21

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét

Kiállításokkal, előadásokkal, panelbeszélgetésekkel, koncertekkel, várossétával, templomsétával, kocsmakvízzel, sportprogramokkal,...

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 13:48

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték

A fesztiválozókhoz hasonlóan az újságírók számára is valóságos kincsesbánya egy-egy nyári fesztivál, ebbe a sorba pedig remekül...

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 11:32

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort

Másodikos, harmadikos és negyedikes diákok vettek részt múlt héten a Báthory István Elméleti Líceum nagy épületében tartott román...

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort
Hangoló péntek, 2026 július 32026 július 3, 14:32

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat

A Kalotaszegi Magyar Napokat, a népviselet ünnepét idén július 11-én és 12-én szervezik meg Bánffyhunyadon. Búzás-Fekete Máriával, az...

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat
Hangoló szerda, 2026 július 12026 július 1, 10:41

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról

A fiatalok közül egyesek a hegyekbe kirándulnak, mások kedvükre fesztiváloznak a nyár folyamán, és olyanok is vannak, akik otthon töltik a...

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról