Hadd szóljon!

Kalucsniban a 80-as években

kalucsni_visky_andras

Visky András rendező

 

Az 198o-as években egy család élete széthull két házkutatás között. Miközben magánéletbeli gondjaikra keresnek megoldást, a rendszer közbeszól, és pimaszul, ahogyan a hatalom szokott, áthúzza számításaikat. Dragomán György három nemzedéket képzel színpadra, az elhallgatott dolgok, a bizarr körülmények megkövetelik áldozataikat.

A Kolozsvári Állami Magyar Színházban szerdán (november 16) este 8 órától lesz az ősbemutatója Dragomán György „Kalucsni” című drámájának. A „Fehér király” és a „Máglya” szerzője színpadi művében is a múlt felé fordul.

 

kalucsni_6A „Kalucsni” bemutatójáról szóló sajtótájékoztatót  a stúdióteremben tartották az alkotók, felfedve  az előadás terének titkát. Vagyis beengedtek abba a világba, amelyet a szereplőknek talált ki Miklósi Dénes díszlettervező. Tipikus 8o-as évekbeli tömbházlakást látunk, sok nézőnek úgy tűnhet, a saját foteljeik és konyhabútoruk költözött a színházba. Mindezt egy üvegfal választja el tőlünk, a színészek a mögött fognak játszani, mi pedig a hangok közepében fogunk ülni. Visky András rendező igazi 8o-as évekbeli reality show-t ígér, amelyben az alkotók elsősorban a cinema verité eszközeivel élnek.

 

Visky András 1992-ben kikérte a saját lehallgatási dossziéját, az 1485 oldalas művet Szatmárnémetiben ki is állította. Ennek tapasztalatai relativizálták mindazt, amit besúgásról gondoltunk. A lekomcsizás, az ujjal mutogatás sokszor olyanoktól érkezik, akik a vasárnapi húsleveshez szükséges csirkéért, vagy más banálisnak tűnő célokért feladták a tisztaságukat.

A Kalucsni előadásban is láthatóak lesznek lehallgatási dossziék, mintegy figyelmeztetve bennünket, hogy még sok történetet meg kell ismernünk. Ezúttal Gál Ernő, Kántor Lajos, Cs.Gyimesi Éva, Könczei Ádám és Markó Béla iratait láthatjuk.

Visky Andrással, a „Kalucsni” rendezőjével beszélgetünk erről a görög tragédiákra emlékeztető Dragomán György-darabról.

 

Gergely Zsuzsa interjúja

 

Fotó:Biró István

Articol editat de gergelyzsuzsa, 15 november 2016, 16:12 / actualizat: 19 november 2016, 20:43

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak