Élő Kolozsvári Rádió

Primadonna az Estélyen

komarom Két különdíjat vehetett át a Nemzetközi Lehár Ferenc énekversenyen, kislányos Rollát alakított a Mágnás Miskában, s közben még Don Giovanni is „udvarolgatott” neki. Az Estély első vendége Chiuariu Lívia, a Kolozsvári Magyar Opera művésze volt.

Alkatilag primadonna, lélekben inkább szubrett.

Nemrég, a Cigányszerelemben felszabadult, fergeteges szubrettnek bizonyult, most azonban megmutatta, hogy primadonnának is remekül beválik: Lehár szülővárosában 19 primadonna között bizonyított: a zsűri különdíját és a Mgr. Art. Dagmar Livorová különdíját vehette át. A Lehár-verseny családias, inkább koncertszerű, semmint stresszes hangulatával ragadta meg.

A X. Lehár Ferenc Nemzetközi Operett Énekversenyre öt ország (Szlovákia, Magyarország, Lengyelország, Oroszország, Románia) 39 énekese nevezett be. Kilenc bonviván, 19 primadonna és 8 szubrett-buffó páros szállt versenybe október 21-24 között a zeneszerző szülővárosában. A Kolozsvári Magyar Opera művészeinek elsöprő sikerük volt: Fülöp-Gergely Tímea, primadonna kategóriában 2. helyen végzett, Szabó Levente közönségdíjat és a zsűri különdíját nyerte el.

02-lehar-enekverseny-a-donto-resztvevoi-a-zsuritagokkal

Lehár Ferenc Énekverseny: döntősök és a zsüri. Fotó: Kádek Péter

 

 

Primadonnaként nagyon őszinte és mély állapotokat kell megmutatni, s ezt semmiképpen sem könnyíti meg az, hogy a szubrett és a táncoskomikus biztosan belopják magukat a szívekbe. Úgy érzi, erre még bőven van ideje, úgyhogy egyelőre inkább a vidámabb, felszabadultabb karaktereknél maradna.

 

Időközben már a Mágnás Miskáék második szereposztása is elszórakoztatta a közönséget: Chiuariu Lívia Rollája, Béres László rendezővel egyetértésben, kislányos, tinédzseres,  akinek a darab végére „benő a feje lágya”.

Chiuariu Livia legközelebb nov. 20-án alakítja Rollát, ám előzőleg,  nov. 17. és 19.-én Zerlina szerepében mutatkozik be a Don Giovanniban.

 

Estély: Szombatonként délután 6-tól, a Kolozsvári Rádióban, a 98,8-on. Házigazda: Benkő Judit

Szerkesztő: benko, 2016 november 12, 22:22 / actualizat: 2016 november 14, 15:09

Hitből és reménységből templomot
Műsorok szerda, 2026 június 102026 június 10, 11:17

Hitből és reménységből templomot

Másfél millió lejjel támogatta tavaly a kormány a vallásügyi államtitkárságon keresztül – a Kolozs megyei Apahida református...

Hitből és reménységből templomot
Bálint Csaba a Versenytanács bírságáról: nincs szó kartellezésről
Műsorok szerda, 2026 június 102026 június 10, 10:33

Bálint Csaba a Versenytanács bírságáról: nincs szó kartellezésről

A Versenytanács a közelmúltban rekordösszegű, összesen 3,73 milliárd lejes bírságot szabott ki 10 romániai bankra a ROBOR index...

Bálint Csaba a Versenytanács bírságáról: nincs szó kartellezésről
Határmenti szennyezésre hívja fel a magyar miniszter figyelmét a SENS
Műsorok kedd, 2026 június 92026 június 9, 15:46

Határmenti szennyezésre hívja fel a magyar miniszter figyelmét a SENS

A magyarországi Élő Környezetért Felelős Minisztérium vezetőjének, Gajdos Lászlónak írt levelet Marton Attila a SENS párt részéről,...

Határmenti szennyezésre hívja fel a magyar miniszter figyelmét a SENS
Az RMDSZ még nem tudja, hogy megszavazza-e a Tomac-kormányt
Műsorok kedd, 2026 június 92026 június 9, 14:46

Az RMDSZ még nem tudja, hogy megszavazza-e a Tomac-kormányt

“Nincsenek érveink, hogy megszavazzunk egy olyan kormányt, amelyben nem vagyunk benne azokkal, akik megbuktatták azt a kormányt, amelyben benne...

Az RMDSZ még nem tudja, hogy megszavazza-e a Tomac-kormányt
Műsorok kedd, 2026 június 92026 június 9, 11:51

Táborok és foglalkozások a megnyugtató pónik között

Természetközeli élményeket kíván nyújtani gyerekeknek a Kolozsvár melletti Micul Grajd pónifarm. A Szénafüveken található helyszínen...

Táborok és foglalkozások a megnyugtató pónik között
Műsorok kedd, 2026 június 92026 június 9, 10:51

Putyin makacs, de tábornokai hazudnak neki

Félmillió halottól sem rendül meg Putyin bizakodása a győzelemben. Az orosz gazdaság is egyre nehezebben bírja a háborús ritmust, az...

Putyin makacs, de tábornokai hazudnak neki
Műsorok kedd, 2026 június 92026 június 9, 08:52

Biciklikölcsönző rendszer indult Tordán

Tordán hétfő óta működik a biciklikölcsönző rendszer. A biciklik használata ingyenes, azonban a rendszer igénybevételéhez 15 lej...

Biciklikölcsönző rendszer indult Tordán
Műsorok hétfő, 2026 június 82026 június 8, 16:46

Orosz nyomás közepette a nyugatbarát jelenlegi kormánypárt nyert Örményországban

A nyugatbarát Polgári Szerződés párt nyerte a vasárnapi választásokat Örményországban. „Az első eredmények alapján úgy tűnik,...

Orosz nyomás közepette a nyugatbarát jelenlegi kormánypárt nyert Örményországban