Élő Kolozsvári Rádió

Poszler Györgyre emlékeztek utolsó kötetének bemutatásával Kolozsváron

14706754_10154491980352221_7608369696518777683_o 14712773_10154491979097221_7493491710357055152_o 14753829_10154491977367221_4359615651207662146_o

A tavaly augusztusban elhunyt Poszler György Kolozsvár és Erdély egyik legjelentősebb irodalomtörténésze, gondolkodója, közírója volt. Állíthatjuk ezt annak tudatában is, hogy e jeles személyiség már gyermekkorában elhagyta szülővárosát, ahova csak jóval késöbb térhetett vissza. A rendszerváltást követően azonban megnyíltak a határok, így a jeles tudós egyre gyakrabban közölhetett és oktathatott Erdélyben. Így gyümölcsöző kapcsolatot alakított ki az egyetemi körökkel és a Korunk folyóirattal, amelynek égisze alatt számos, elsősorban Kolozsvárra és Erdélyre vonatkozó írása jelent meg, kötet formájában is. A szerző hattyúdalának számító Az erdélyi magyarság 100 évéről című könyvet október 18-án mutatták be azon az ünnepi összejövetelen amelyet a Kolozsvár Társaság szervezett. A kötet szerkesztőjét Kántor Lajost hallják.

Riporter: László Tibor

Fotó: Horváth László

 

 

 

 

Szerkesztő: laszlot, 2016 november 2, 12:09 / actualizat: 2017 június 7, 9:59

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány