Élő Kolozsvári Rádió

Magyar állami támogatás menti meg Kiszsolna templomát

Magyar állami támogatással mentik meg az összeomlástól az erdélyi Kiszsolna szász evangélikus templomának a szentélyét, amelyben Giotto di Bondone Navicella című elpusztult mozaikjának a hű freskómásolatát találták meg az év elején a Möller István Alapítvány örökségvédői.

 

Puskás Imre, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára elmondta: a magyar kormány a külhoni műemlékek megmentésére indított Rómer Flóris-terv keretében nyújtott ötmillió forintos támogatást az épület állagának a megőrzéséhez, és további 800 ezer forintot szán az értékes freskó feltárására és konzerválására.

Fotó: Facebook/Lepedus-Sisko Péter

Fotó: Facebook/Lepedus-Sisko Péter

„Fontos, hogy a helyi hatóságok is támogatják a magyar kormány törekvését. A beavatkozás lehetővé teszi, hogy a létező szerkezetre egy tetőt építsünk, és akkor hosszú távra megmentettük a templomnak legalább azokat a falait, amelyek fölött a boltozat még létezik. Ha a teljes helyreállítás megtörtént, akkor a kiszsolnai templom freskója jelentős turisztikai látványossággá válik” – fogalmazott az államtitkár. Egyébként Alexandru Pugna, a Beszterce-Naszód megyei tanács alelnöke a magyarországival azonos összegű támogatást ígért a műemlék megmentéséhez.

 

A beavatkozás nem tűrhet halasztást, ugyanis a szakemberek valószínűsítették, hogy a tél folyamán a templom szentélye fölött még álló boltíves mennyezet is beomlik, és megmenthetetlenné teszi az értékes falfestményt. A 14. században épült kiszsolnai templom hajójának már beomlott a mennyezete, csak a szentély fölötti boltívek maradtak meg. A templom belső falain találták meg a Navicella Giotto-mozaik hű másolatát. Giotto di Bondone a kutatók szerint az 1305 és 1313 közötti időszakban készítette a római régi Szent Péter-bazilikában a Navicella című mozaikot. A mű szinte teljesen elpusztult a 17. században, a Szent Péter-bazilika újraépítésekor.

 

Az eredeti mozaik megsemmisülése miatt a Navicella-másolatok különleges értékkel bírnak. A Giotto-mű elkészülte utáni száz évből eddig csak három ilyet ismertek: egyet Firenzéből, egyet a hozzá közeli Pistoiából és egyet Strasbourgból. Közülük egyedül a firenzei az, amelyik nemcsak alapvonásaiban, hanem részleteiben is másolta Giotto képét, pontosan úgy, ahogyan a Kiszsolnán előkerült, nagyjából a firenzeivel egyidős falfestmény is.
 

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs

 

Articol editat de fulopnoemi, 31 október 2016, 17:40

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak