Élő Kolozsvári Rádió

Dávid Gyula – a kolozsvári ötvenhatos, akit nem sikerült megtörni

david_gyulaDávid Gyula erdélyi magyar irodalomtörténész, szerkesztő, műfordító Kolozsvár szolgálatos ötvenhatosa. A magyar forradalommal való szolidaritása kinyilvánításának vádjával 7 év börtönre ítélték. A forradalom hatvanadik évfordulóján Kolozsváron szervezett nagyszabású rendezvénysorozat több mozzanatának is meghívottja volt, mesélt 1956-ról, az egyetemről, mindarról, ami akkor és főleg, ami azután történt.

A forradalom magyarországi kitörése rímelt a kolozsvári közhangulatra is. A változtatás vágyát és a reformok szükségességét ugyanis már a kolozsvári egyetemen is megfogalmazták korábban néhányan. Itt volt 1956-ban fiatal tanársegéd Dávid Gyula. A bölcsészkar épülete előtt kértük, hogy meséljen az akkori hangulatról.

Ezekbe a programokba, amiket különböző helyeken kidolgoztak, különböző egyetemeken és fakultásokon, bekerültek a diákságnak olyan kívánságai, elvárásai, követelései is, amelyek már az egyetemi rendszernek a megreformálására, megváltoztatására vonatkoztak, sőt, az általános politikai helyzettel is kapcsolatban voltak.

Dávid Gyula irodalomtörténész 1956 Erdélyben – Politikai elítéltek életrajzi adattára című kötete mai napig a kolozsvári események legmegbízhatóbb krónikája.

Abban az időszakban a megtorlás, az nem csak azokat érintette, akik ténylegesen ’56 miatt voltak elítélve, vagy ötvenhatban valamiféle megnyilvánulásuk volt, hanem általában az egész társadalmat próbálták lefékezni, letompítani.

1956-ban Dávid Gyula bűne az volt, hogy rokonszenvező hangnemben beszélt a magyarországi forradalomról, és november elsején diákjaival gyertyát gyújtott a Házsongárd magyar sírjain. Tettéért hét év fogsággal fizetett. A börtön és a fogolytábor azonban nem törte meg, 88 évesen is energikusan, fáradhatatlanul idézi fel a kolozsvári ’56 történéseit.

 

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 október 24, 18:25

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük
Ajánlatok szerda, 2024 május 82024 május 8, 13:42

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük

Üzenetet adott ki a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség romániai napja alkalmából Natalia-Elena Intotero családügyi miniszter. Ebben...

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük
Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba
Ajánlatok szerda, 2024 május 82024 május 8, 08:25

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba

Románia joggal remélheti, hogy a nem túl távoli jövőben bekerül az amerikai vízummentességi programba – jelentette ki Washingtonban...

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba
Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Ajánlatok csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:56

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház

Március 27. a színház világnapja. Ez alkalomból egész napra megnyílik a Kolozsvári Állami Magyar Színház a közönség előtt:...

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Ajánlatok hétfő, 2024 március 182024 március 18, 10:50

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson

A részeredmények szerint elsöprő győzelmet aratott az oroszországi államfőválasztáson Vlagyimir Putyin, miközben több nyugat-európai...

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget