Élő Kolozsvári Rádió

Hangoló: Hagyományőrző kolozsvári kortárs zene a Transylvania Barokk együttessel

Avantgárd-neo-etno-barokk, talán így is nevezhető új műszóval annak a hangversenynek a műsora, amelyet a Bartha Mátyás, Majó Zoltán, Ciprian Câmpean, Erich Türk, Mihaela Maxim összetételű jeles kolozsvári együttes, a Transylvania Barokk adott október 19-én este, a kolozsvári piarista templom szép számú közönsége előtt.

Kortárs zene egy régizene együttes megszólaltatásában – mondhatnánk, azt is hozzátéve azonban, hogy bármely kor zenéje kortárs, ha értéket képvisel, és a legújabb kompozíciók is lehetnek örökérvényűek, ha ihletettségük és nem utolsó sorban előadásmódjuk is ezt szolgálja. Úgy tűnik, hogy a koncert, amelyről a továbbiakban szó esik, igazolta e kitételt. Előbb Bartha Mátyást, a Baselből rendszeresen hazalátogató hegedűművészt, az együttes rendszeres vendégművészét, majd a csapat egyik vezéregyéniségét kérdeztük a hangverseny műsoráról és jövőbeni terveiről.

Riporter: László Tibor

Szerkesztő: laszlot, 2016 október 21, 14:17 / actualizat: 2016 október 21, 16:17

Erdélybe látogatnak a fiatal budapesti stand up-osok
Hangoló szerda, 2025 március 122025 március 12, 08:55

Erdélybe látogatnak a fiatal budapesti stand up-osok

Március 21-e és 23-a között három erdélyi helyszínen lép fel a Stand up Budapest társulata. „A nagyvárosi tehetségekhez itthoni...

Erdélybe látogatnak a fiatal budapesti stand up-osok
Zarándokolni jó – a Csíksomlyóra vezető út előtt Kajántóig gyalogoltunk
Hangoló hétfő, 2025 március 102025 március 10, 11:45

Zarándokolni jó – a Csíksomlyóra vezető út előtt Kajántóig gyalogoltunk

Ahogy az élet különböző területein – így a sportban, egy-egy fontos megmérettetés, verseny, vagy akár az iskolában, egy vizsga vagy...

Zarándokolni jó – a Csíksomlyóra vezető út előtt Kajántóig gyalogoltunk
Boldog nőket! – rádiós kolléganőinkkel ünnepeltünk
Hangoló péntek, 2025 március 72025 március 7, 11:55

Boldog nőket! – rádiós kolléganőinkkel ünnepeltünk

Egy nappal március 8. előtt összekapcsolódott a Kolozsvári Rádió és a Marosvásárhelyi Rádió, hogy együtt ünnepeljük a nőket. A Donát...

Boldog nőket! – rádiós kolléganőinkkel ünnepeltünk
„Kézenfognak” a zenei tehetségkutatóval
Hangoló péntek, 2025 március 72025 március 7, 11:06

„Kézenfognak” a zenei tehetségkutatóval

Hetedszer szervezi meg a SOKaDALOM című zenei tehetségkutatót líceumi diákoknak a BBTE Zeneművészet szak. Jelentkezhet bármely 9-12....

„Kézenfognak” a zenei tehetségkutatóval
Hangoló csütörtök, 2025 március 62025 március 6, 14:16

Félidőnél a Karnyóné előkészületei Kolozsváron

„Csokonai Vitéz Mihály híres vígjátékából – amelyet csurgói diákszínjátszók mutattak be 1799-ben – Váradi Szabolcs írt...

Félidőnél a Karnyóné előkészületei Kolozsváron
Hangoló szerda, 2025 március 52025 március 5, 09:03

Belelestünk a Tom Sawyer musicalbe

A szerbiai Puskás Zoltán rendező negyedik alkalommal dolgozik a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Mindig zenés előadást készített: A...

Belelestünk a Tom Sawyer musicalbe
Hangoló kedd, 2025 március 42025 március 4, 13:02

Hegyizene: Kolozsváron az Erdélyi Szigethegység filmje

Hegyizene – ez a címe annak a természetfilmnek, amelyet március 4-én 17:30-tól tekinthetnek meg Kolozsváron, a Művész moziban. Az esemény...

Hegyizene: Kolozsváron az Erdélyi Szigethegység filmje
Hangoló péntek, 2025 február 282025 február 28, 08:24

Aki otthon van Tom Sawyer szerepében

Sapkáját a rendező beemelte a színpadi kellékek közé, és úgy érzi, nagyon illik rá a figura – meséli Marosán Csaba, akit hamarosan Tom...

Aki otthon van Tom Sawyer szerepében