Listen Live Kolozsvári Rádió

Házsongárdi diákvetélkedő a ’48-as hősök emlékére

Fotó: Facebook / Brassai Sámuel Elméleti Líceum

Futva érkeztek vissza a diákok, kezükben a sírok megtalálását igazoló cédulával és az okostelefonban tárolt fotóval. Gyertyagyújtás és szelfi is belefért az alig fél órányi időbe, ami alatt megkeresték a Házsongárd Alapítvány munkatársai által megjelölt sírokat. Harminckét honvéd nyugszik a Házsongárdban, de a vetélkedőn nem csak ezek közül néhányat, hanem a szabadságharchoz kötődő más személyiségek örök nyughelyét is meg kellett találniuk a versenyzőknek. A szervezők ugyanis olyan útvonalakat jelöltek ki, amelyek a forradalom eseményeihez kötődő sírokat érintettek.

A vetélkedő időpontja a Madéfalván született Tamás András honvéd alezredes és a csíktaplocai Sándor László őrnagy, a forradalom és szabadságharc kolozsvári vértanúi kivégzésének dátumához legközelebb eső szombat: 1849. október 18-án végezték ki őket. Gergely Erzsébet, a vetélkedőt szervező Házsongárd Alapítvány igazgatója elmondta:  „Az egész temetőgondozásnak nincs semmilyen értelme, hogyha csak restaurálunk, rendet teszünk, de nincs utód, aki a sírokat tovább őrizze, tovább gondozza, féltőn óvja, megemlékezzék az itt nyugovókról. Ezért nekem a temetőgondozás szinte az iskolából indult ki, és mindig összeforr a diáksággal.”

Foto: Fotó: Facebook / Brassai Sámuel Elméleti Líceum

Articol editat de fulopnoemi, 17 október 2016, 10:05

A vetélkedőn öt kolozsvári iskola vett részt: az Apáczai Csere János Elméleti Líceum, a Báthory István Elméleti Líceum, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum, a János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Református Kollégium. Valamennyi csapatot díjazták, hiszen a szervezők szerint tulajdonképpen valamennyien nyertesnek minősülnek. A vetélkedő díjátadójának házigazdája Magyarország főkonzulátusa volt, a rendezvényt a Bethlen Gábor Alap támogatta.

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:40

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés...

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:35

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett

Két szakaszban további 15 százalékkal nő idén az egészségügyi alkalmazottak fizetése a január elsejétől érvényes 5 százalékos...