Élő Kolozsvári Rádió

Erdélyi magyar civilek szovjet fogságban – kiállítás Kolozsváron

Tavaly ősszel kezdődött el és jövő februárig tart a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve, ennek keretében nyílik kiállítás „Meghalni könnyebb, mint elválni”. Erdélyi magyar civilek szovjet fogságban 1944-1949 címmel a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti épületében, ma 18 órától.

muradin_janos_kristofAz elhurcolások emléknapja lehetne október 12-e, hiszen ezen a napon, 72 évvel ezelőtt kezdődött el az az elhurcolási hullám Kolozsváron, aminek következtében ötezer magyar férfit és fiút, köztük 14-15 éves gyerekeket is elhurcoltak a Szovjetunióba – mondta el Murádin János Kristóf történész, a kiállítás szervezője, a Sapientia EMTE adjunktusa és kancellárja. A Magyarországhoz tartozó, vagyis a szovjetek által ellenségesnek tekintett Kolozsváron azért tartották szükségesnek a tisztogatást, mert féltek attól, hogy a nagyszámú, itt maradó magyar férfilakosság veszélyezteti a hadsereg utánpótlási útvonalait. Nem jártak jobban a környékbeli helységek sem, Tordáról például hétszáz embert, azaz a település magyar lakosságának egytizedét vitték el.

Az Erdélyből elhurcoltak többsége – több tízezer ember – a GUPVI táborhálózatba került, amely abban különbözött a Gulágtól, hogy ide ítélet nélkül, tömegesen küldtek foglyokat. A Gulágba sokkal kevesebb, mintegy 1500 erdélyi magyar került. Az elhurcoltak kb. egyharmada a táborokban életét vesztette, kétharmaduk hazatért, ám leromlott egészségi állapotuk miatt a következő években közülük is sokan meghaltak. Mára már kevés túlélőt találni Erdélyben, ők nagyon idősek, kilencven éven felüliek.

 

szovjetunio_kiallitas_plakatA magyarok mellett számos erdélyi németet is elhurcoltak, akiket a szovjetek fasisztáknak, a náci rendszer kiszolgálóinak tekintettek. 1945. január 10-e és 16-a között százezer németet vittek el Romániából és a teljes Kárpát-medencéből. Köztük egyes vidékekről magyarokat, sőt, a szövetségesnek tekintett román lakosokat is elhurcoltak, hogy teljesítsék az előírt létszámot. Legkevesebb 30.000 főre tehető a civil erdélyi magyar veszteség a szovjet elhurcolások nyomán, hozzájuk adódik a frontokon foglyul ejtett több tízezer honvéd is.

A ma nyíló állandó kiállításon a szovjet fogságból hazatértek emléktárgyait láthatják majd az érdeklődők. Murádin János Kristóf több mint egy évtizede foglalkozik a témával, kutatásai során számos túlélővel készített interjút, és a találkozások alkalmával számos emléktárgyat látott, ezekből állt össze a kiállítás anyaga. A tárlaton használati tárgyakat (evőeszközök, edények stb.), a foglyok által készített emléktárgyakat, feljegyzéseket, levelezőlapokat, eredeti, ki nem adott visszaemlékezések kéziratait, valamint a fogságban, illetve a fogság után létrejött dokumentumokat tesznek közszemlére.

„Az igaz, hogy a történelmet sokféleképpen lehet interpretálni, de amikor a tárgyak magukért beszélnek, a dokumentumokba foglaltak ott vannak, az tény és való, azzal nem lehet vitatkozni” – fogalmazott a történész. Hozzátette: ma is sokan vannak, akik tagadják a Holokausztot vagy a szovjet elhurcolásokat, ez a tárlat elsősorban nekik szól.

A megnyitó alkalmával Benkő Levente Foglyok emlékei között. Adalékok a romániai elhurcolások kutatásához címmel, Murádin János Kristóf pedig Erdélyi magyarok szovjet fogságban – hét évtized távlatából címmel tart előadást.

 

Szerkesztő: Szuszámi Zsuzsa

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 október 12, 11:53 / actualizat: 2016 október 12, 12:56

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete