Cluj70 – a kulturális nyitás gazdagsága a Quadro Galériában
Október végéig látogatható Kolozsváron, a Quadro Galériában a Cluj70 címet viselő kiállítás. Ennek keretében az 1968 és 1972 közötti kolozsvári képzőművészet sajátos keresztmetszete látható, a megyei tárlatok szemszögéből.
1970-ben a Képzőművészeti Szövetség kolozsvári fiókja nagyszabású kiállítással, 400 alkotással mutatkozott be Bukarestben, a Dalles teremben. Ez a tárlat a Cluj 7o címet viselte. Szinte fél évszázad távlatából, ismét ezeknek a megyei tárlatoknak a hangulatát idézi a Quadro Galériában megszervezett kiállítás, amely az egykori, éves megmutatkozásoknak a keresztmetszetét nyújtja. Egyfajta térbeli és időbeli sűrítmény, amely izgalmas művészettörténeti kalandra invitál.
Noha több művész is él és alkot mind a mai napig, érdekes összehasonlítani akkori és mostani stílusukat, és persze érdekes lenne elbeszélgetni velük azokról az időkről, amelyeket ma már egészen másként fogunk fel. Akik azonban átélték, sajátos, pozitívumokkal is bővelkedő korszakként értékelik.
A hatvanas évek vége és a hetvenes évek eleje a kulturális nyitás szabadabb időszaka volt. Ez a művészet minden területén tetten érhető volt. A megyei tárlatok, amelyeket a Nagy Galériában, a Szentegyház utcában szerveztek, fontos eseményei voltak a képzőművészeti életnek. Akkoriban kevesebb volt az egyéni tárlat, a csoportos megmutatkozások több szempontból is döntőek voltak. Éppen ezért az alkotásokat előzetesen zsűri bírálta el.
Az már más kérdés, hogy egyes művészek nem azért nem állíthattak ki, mert munkáik gyengék voltak, hanem mert nem voltak a rendszer kegyeltjei. Vagy nem voltak a Képzőművészeti Szövetség tagjai. Jelen kiállítás többnyire az akkori tárlatokon szereplő alkotásokat mutatja be, azoknak a legjavát. Egymás mellé helyez olyan művészeket és műveket, amelyek egyébként sosem szerepeltek volna egy térben, és amelyek ma már a térség művészettörténetét írják.
A tárlat szervezőivel, kurátoraival: Portik Blénessy Ágotával, Székely Sebestyén Györggyel és Vécsei Hunorral beszélgetünk.
Riporter: Szuszámi Zsuzsa
Szerkesztő: szuszamizsuzsa, 2016 október 10, 19:42 / actualizat: 2016 október 11, 11:37