Élő Kolozsvári Rádió

Gyerekszereplőket keres a Kolozsvári Állami Magyar Színház

A kolozsvári és környékbeli gyerekek tanórákon kívül is egyre gyakrabban élhetnek a kreativitásukkal. Számos iskolában remek kórusok működnek, színházi vagy zenés színpadi produkciók születnek, képzőművészeti tárlatok nyílnak. Az sem ritka már, hogy kulturális intézményeink gyerekekkel működnek együtt.

Pár éve a Kolozsvári Magyar Opera Valahol Európában című musicalje valósággal megbolondította a várost, minden előadáson állva tapsolt a közönség. Azt se felejtsük el, hogy jóval azelőtt, a színházban született egy A vasárnapi iskola című előadás is, amelyben nem kevesebb, mint 134 gyerek lépett fel. A kétbalkezes varázslóban is együtt játszik profi színész és apró partnere.

beres-laszlo_legy-jo-mindhalalig_sajtotajekoztato

Béres László

A Kolozsvári Állami Magyar Színház most újabb, hasonló produkcióra készül, ehhez körülbelül 20-25 fiúra és 8-12 lányra lesz szüksége. 11 és 15 év közötti, énekelni és táncolni szerető gyerekeket várnak, akik Nyilas Misinek, a Légy jó mindhalálig című musical főhősének lesznek az osztálytársai. Az előadást ugyanaz a Béres László rendezi, aki a Valahol Európábant és A kétbalkezes varázslót színre vitte.

Kocsák Tibor és Miklós Tibor 25 évvel ezelőtt, a Debreceni Színház számára írta a Légy jó mindhalálig musicalt, Móricz Zsigmond azonos című regénye alapján. Nyilas Misi történetét a felnőtté válás történetének nevezte Béres László rendező, aki ezúttal is csapatot szeretne kovácsolni a szereplőkből. A próbafolyamatot egy hosszabb foglalkozással indítaná, ahol a résztvevők csoportkohéziós játékok során ismerkednének egymással, a színház világával.

Nyilas Misi szerepét Ábrahám Gellért játssza, a Valahol Európában egyik Kuksija és A kétbalkezes varázsló főhőse. De a rendező a kettős szereposztás lehetőségét sem szeretné kizárni.

Béres László rendezővel beszélgetünk.

 

A gyerekeknek egy maximum 3 perces, szabadon választott szöveggel (verssel, meserészlettel, monológgal, bármivel), és egy szintén szabadon választott énekkel kell készülniük.

horvath-zoltan_legy-jo-mindhalalig_sajtotajekoztato

Horváth Zoltán

Jelentkezni október 10-17. között lehet a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti titkárságán hétköznap 10 és 16 óra között, vagy e-mailben az emoke.veres@huntheater.ro címen. A kitöltendő adatlapot a színház honlapján találják.

A meghallgatásokra október 21-én és 22-én kerül sor a nagyteremben, ezek beosztásáról telefonon értesítik az érdeklődőket. Az eseményről videofelvétel is készül. Az eredményhirdetés október 25-én lesz, ezt a színház honlapján és a portán teszik közzé. A bemutatót januárban tartják, addig a próbafolyamat zajlik, a gyerekek programját is figyelembe véve.

A Légy jó mindhalálig musical zenei vezetője, korrepetitora Horváth Zoltán zongorista lesz. Most ő mesél arról, műfajilag mennyire színes a darabban szereplő 18 dal.

 

Szerkesztő: Gergely Zsuzsa
Fotók: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 október 4, 10:12

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók