Élő Kolozsvári Rádió

Hangoló: Mesebeli tájakon Járavizén

jaravize

Kolozs megye déli részén, a Gyalui Havasok keleti oldalán, 720 méter tengerszint feletti magasságban, a Jára völgyében fekvő Járavize a 2011-es népszámláláskor nyilvántartásba vett, 676 lakosából mindössze 10 vallotta magát magyar anyanyelvűnek. Ezért nyugodtan használhatjuk azt a közkeletű kifejezést, amely szerint a szórványok szórványáról beszélhetünk akkor, amikor a járavízi magyarságot említjük. Az itteni magyarok között van, aki a település szülötte, és olyan is akad, aki Alsójáráról vagy más településről került oda. A rendszerváltást követően sok más hegyvidéki kis településhez hasonlóan Járavizén is bekövetkezett a gazdasági visszaesés, és a lakosság létszámának jelentős csökkenése. Ez a többséget és a kisebbséget egyaránt érintette. E mesebeli vidéket azonban nem lehet könnyű szívvel otthagyni. Ezt igazolja Sándor Ferenc és felesége, Sándor Julianna is, akiknek bár mindhárom gyermeke Kolozsváron él, ők maguk kitartanak a falu a városhoz képest egyszerre könnyebb és nehezebb világa mellett. A velük készült hosszabb interjú rövid részletét közvetítjük.

Riporter: László Tibor

 

Szerkesztő: laszlot, 2016 október 3, 16:00 / actualizat: 2016 október 3, 20:27

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók