Csökken az egyetemisták száma Romániában
Romániában az utóbbi tíz évben idén a legkevesebb az egyetemista, pedig új szakok indultak, amelyekkel vonzóbbá próbálják tenni a felsőfokú oktatási intézményeket. Összesen 480 ezer diák tanul az állami egyetemeken, közülük 40 ezren most kezdik el az első évet.
A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen idén több mint 14 ezer első éves diák fog tanulni. A kolozsvári egyetem az idén megjelent nemzetközi egyetemi rangsorolások összesítését követően az első az országban, ennek megfelelően a legkeresettebb is.
rador / közlemény
Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 október 3, 16:05