Prima pagină » Kutyák – film puskákkal, hullákkal, humorral és iróniával
Kutyák – film puskákkal, hullákkal, humorral és iróniával
Fotó: www.festival-cannes.com
Bogdan Mirică több közönségtalálkozón is részt vett a filmfesztivál alkalmával, ott tették fel neki a kérdést: Mennyire nevezhetjük a filmet politikai parabolának?
Engem filmkészítés közben az érdekel, hogy kézben tartsam a történetet, és nagyon konkrét határok közé sűrítsem azt. Röviden, ez nem az itthoni helyzet parabolája, semmiképpen nem áldoztam volna öt évet az életemből olyan emberekre – itt a politikusainkra gondolok – akik nem tarthatnak igényt az érdeklődésemre.
Az öt évet egy kommentárra szántam, arra, mit értettem meg eddig az emberi természetről – mit gondolok az életről, és mit a filmről? De ez csak egy részleges tapasztalat, nem szolgálhatok kimerítő válasszal az egész univerzumról.
Nem akarok A-tól Z-ig én mesélni mindent
A filmben Samir (Vlad Ivanov) kijelenti: „Ezt csináljuk mi, falusiak – kicsit verekedünk, időnként öljük egymást.” Tulajdonképpen milyen a román falu? Erről akart beszélni?
Soha nem állt szándékomban a valóságot visszaadni a filmben, nem lehet párhuzamot vonni a realista vagy szociálisan érzékeny filmek és a műfajfilmek között, amelyek sokkal nagyobb szabadsággal bírnak. Ha realista stílust akartam volna, termopán ablakokat filmezek, és kiteszek vagy két hangszórót az udvarra, amiből bőg a népzene vagy a manele. A román falu ma ilyen.
Mi egy olyan világot akartunk teremteni, amely megáll a saját lábán, és amelyet a nézők elfogadnak, mint konvenciót: „rendben, jövök veled, nem érdekel, hogy elrugaszkodtál a valóságtól.”
Foto: Fotó: www.festival-cannes.com
Articol editat de fulopnoemi,
27 szeptember 2016, 11:59
Az alkotás nagy port kavart, elsősorban azért, mert a kritikusok sem találnak rajta fogást. Nem tudják, milyen műfaji besorolással illessék, ugyanis anti-western, thriller, akciófilm vagy dráma egyaránt lehetne. Mi most jobb híján thrillernek fogjuk nevezni, mert Bogdan Mirică nagyon ért a feszültség fokozásához, a nézők pedig elég gyakran félnek a történések láttán.
Életemben először féltem egy román filmen
Dobrogeában, az ukrán határ közelében vagyunk. Roman (Dragoş Bucur) a nagyapjától több száz hektárnyi földet és egy rossz állapotban lévő kúriát örökölt. A határtalannak tűnő, kies terület úgy fest, hogy nem lepődnénk meg, ha váratlanul felbukkanna lóháton A Jó, a Rossz és a Csúf című spagettiwestern valamelyik hőse. Roman el szeretné adni a földet, de mint kiderül, ez cseppet sem tetszik a helyi maffiózóknak, akik éjszakánként illegális kereskedelmet folytatnak a pusztában. Bogdan Mirică úgy írta meg a számos fordulatot rejtő, izgalmas történetet, hogy minden esemény, minden karakter megtartott magának valami titkot. Ettől lesznek egyre sejtelmesebbek a történések, egyre kiszámíthatatlanabbak a szereplők.
Nagyon nehéz úgy beszélni a Kutyákról, hogy ne lőjük le a poént. Ezért csak annyit árulok el, hogy van benne puska, és lőnek vele, van véres hulla, de van humor, irónia, meg minden, ami egy élvezetes alkotáshoz szükséges. Életemben először féltem egy román filmen, már ezért az érzésért se hagyják ki a Kutyákat.
Nem szolgálhatok kimerítő válasszal az egész univerzumról
A román újhullám tíz éve hódít a világon, ezeknek a filmeknek a stilisztikai jellegzetességeit elég könnyű volna felsorolni. Bogdan Mirică Kutyák című alkotása azonban nem ilyen. Egészen pontosan mi fogta meg a TIFF zsűrijét ebben a debütfilmben? Wieland Speck-et hallják:
Gyakorlott, ügyes kézzel van összerakva ez a történet, érezhető, hogy a rendezőnek komoly szándéka volt a zsánerteremtés, és olyan karakterek kitalálása, amilyenekről ritkán hallunk. Mirică számos olyan részlettel kényeztet bennünket, amely azt jelzi, hogy a zsáneren kívül helyezkedik el. Ennek ellenére az alkotás maga zsánerfilm, ő képes erre az ellentmondásosságra – ez is egy művészi forma, ennek nagyon örültünk.
Fotó: www.festival-cannes.com
Bogdan Mirică több közönségtalálkozón is részt vett a filmfesztivál alkalmával, ott tették fel neki a kérdést: Mennyire nevezhetjük a filmet politikai parabolának?
Engem filmkészítés közben az érdekel, hogy kézben tartsam a történetet, és nagyon konkrét határok közé sűrítsem azt. Röviden, ez nem az itthoni helyzet parabolája, semmiképpen nem áldoztam volna öt évet az életemből olyan emberekre – itt a politikusainkra gondolok – akik nem tarthatnak igényt az érdeklődésemre.
Az öt évet egy kommentárra szántam, arra, mit értettem meg eddig az emberi természetről – mit gondolok az életről, és mit a filmről? De ez csak egy részleges tapasztalat, nem szolgálhatok kimerítő válasszal az egész univerzumról.
Nem akarok A-tól Z-ig én mesélni mindent
A filmben Samir (Vlad Ivanov) kijelenti: „Ezt csináljuk mi, falusiak – kicsit verekedünk, időnként öljük egymást.” Tulajdonképpen milyen a román falu? Erről akart beszélni?
Soha nem állt szándékomban a valóságot visszaadni a filmben, nem lehet párhuzamot vonni a realista vagy szociálisan érzékeny filmek és a műfajfilmek között, amelyek sokkal nagyobb szabadsággal bírnak. Ha realista stílust akartam volna, termopán ablakokat filmezek, és kiteszek vagy két hangszórót az udvarra, amiből bőg a népzene vagy a manele. A román falu ma ilyen.
Mi egy olyan világot akartunk teremteni, amely megáll a saját lábán, és amelyet a nézők elfogadnak, mint konvenciót: „rendben, jövök veled, nem érdekel, hogy elrugaszkodtál a valóságtól.”
Fotó: tiff.ro
Miért döntött úgy, hogy nem árulja el, mivel kereskednek a rokon Alecu biznisztársai?
Ha elárultam volna, a kérdése nem születik meg, mivel rákérdez, azt jelenti, hogy utólag is foglalkoztatja a film. Pont ez érdekelt: a nemlineáris szerkezet, az elvarratlan szálak. Azt akartam, hogy a néző bekapcsolódjon, interaktívvá váljon a történet, nem akarok A-tól Z-ig én mesélni mindent. Ajánlok egy struktúrát, a néző kiegészíti a hiányzó részeket.
