Élő Kolozsvári Rádió

Hegedüs Csilla: Kolozsvár a nyertes, de Temesvár kapta meg a címet

Kolozsvár tíz tagú küldöttsége a végsőkig harcolt azért, hogy elnyerje a 2021-es Európa Kulturális Fővárosa címet. Ennek a csapatnak volt tagja Hegedüs Csilla műemlékvédő szakember is, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, akivel a Hangolóban beszélgettünk.

„Az Európa Kulturális Fővárosa cím odaítélésének számos kritériuma közül nagyon fontos az, hogy kinek van rá nagyobb szüksége, illetve hogy mennyire tudja megvalósítani azt a kulturális programot, amit a pályázatában leírt. Ezek alapján dőlt el – miután a zsűri háromszor szavazott -, hogy végülis Kolozsváré vagy Temesváré legyen a cím – mondta Hegedüs Csilla.

Három napot tartott Bukarestben a felkészülésünk a bemutatkozóra. Ez alatt volt egy cirkuszunk, amiért én egy olyan szöveget terveztem elmondani, és el is mondtam, amiben a kolozsvári magyarság valós problémáit mutattam be. Azt, hogy a nyelvi jogaink továbbra sincsenek tiszteletben tartva, emiatt úgy érezzük, hogy nem tisztelnek bennünket kellőképpen Kolozsváron. Végülis sikerült meggyőzni azokat, akik nem értettek egyet ezzel a szöveggel, hogy Kolozsvár valós problémáit kell bemutatni. Ha azt mondjuk el, hogy a város az erdélyi kultúra fellegvára, akkor nem fogjuk megkapni a címet.”Kolozsvar palyazik

„A bemutatkozó a zsűri előtt két órát tartott. Ebből 45 percet beszélt a csapat, amelyik a pályázatot összeállította – összesen tízen voltunk, magyarok Szakáts István és jómagam –, utána hetvenöt perc kérdezz-felelek játék következett, amikor a zsűri kérdezett bennünket. Kérdéseik közül elég sok kapcsolódott a roma kisebbséghez, és volt olyan kérdés is, ami a román-magyar viszonyt feszegette. Konkrétan a kétnyelvűséget.”  

„Ha Kolozsvár összeszedi magát, és ha megteszi azt, amit Emil Boc polgármester elmondott, hogy nem hagyja veszendőbe menni a pályázatra fordított, hat éves munkát, akkor ebből a város csak nyertesként tud kijönni. Ma ülünk le Horváth Anna alpolgármesterrel és Szakáts Istvánnal, hogy megnézzük, melyek azok a programpontok, amelyek számunkra, kolozsvári és Kolozs megyei magyarok számára fontosak. Megnézzük, hogy honnan teremtjük elő az erőforrásokat ahhoz, hogy ezek megvalósuljanak. Végülis természetes volt, hogy nem a ‘király’ kapja meg a címet, hanem az, akinek erre nagyobb szüksége van.”  (Zilahi Csaba)

Szerkesztő: zilahi.csaba, 2016 szeptember 19, 13:21 / actualizat: 2016 szeptember 19, 16:37

Etichete:
Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 09:08

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek

Számtalan emlék kapcsolódhatott az évek során a Partiumi Magyar Napokhoz, amelynek idén a 25. kiadását rendezték meg az elmúlt héten. A...

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 10:03

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok

A szervezők idén több mint 600 rendezvénnyel várták a látogatókat a Kolozsvári Magyar Napokon. A programkínálatban 30 koncert, 16...

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés