Listen Live Kolozsvári Rádió

Hegedüs Csilla: címmel vagy cím nélkül, folytatjuk a munkát

Fotó: Facebook (RMDSZ Nőszervezet)

Fotó: Facebook (RMDSZ Nőszervezet)

Nagyon izgalmas órákat, perceket éltünk át tegnap, mielőtt kihirdették volna, hogy melyik hazai város lesz 5 év múlva Európa kulturális fővárosa. Mi, kolozsváriak meglehetősen nagy reményekkel vártuk az eredményhirdetést, amely bizony hideg zuhanyként ért.

Bár országszerte nagyon sokan tartották Kolozsvárt a legfőbb esélyesnek, mint kiderült, 2021-ben Temesvár lesz Európa kulturális fővárosa. Rögtön az eredményhirdetés után felhívtuk a helyszínen, Bukarestben levő kolozsvári küldöttség egyik magyar tagját, Hegedüs Csillát, aki Rostás-Péter Istvánnak válaszolt.

Kiderült, a zsűri egyelőre nem indokolta meg döntését, négy-hat héten belül tudjuk majd meg, mi áll a háttérben. „A teljes kolozsvári csapat azt mondja, hogy címmel vagy cím nélkül folytatjuk a munkát. Nagyon remélem, hogy mindaz a pozitív energia, ami ekörül a munka körül kialakult, az nem vesztődik el, és képesek leszünk valamit előrelendíteni Kolozsváron” – mondta el Hegedüs Csilla.

Hegedüs Csilla: címmel vagy cím nélkül, folytatjuk a munkát

Articol editat de fulopnoemi, 17 szeptember 2016, 12:12

Nagyon izgalmas órákat, perceket éltünk át tegnap, mielőtt kihirdették volna, hogy melyik hazai város lesz 5 év múlva Európa kulturális fővárosa. Mi, kolozsváriak meglehetősen nagy reményekkel vártuk az eredményhirdetést, amely bizony hideg zuhanyként ért.

Bár országszerte nagyon sokan tartották Kolozsvárt a legfőbb esélyesnek, mint kiderült, 2021-ben Temesvár lesz Európa kulturális fővárosa. Rögtön az eredményhirdetés után felhívtuk a helyszínen, Bukarestben levő kolozsvári küldöttség egyik magyar tagját, Hegedüs Csillát, aki Rostás-Péter Istvánnak válaszolt.

Kiderült, a zsűri egyelőre nem indokolta meg döntését, négy-hat héten belül tudjuk majd meg, mi áll a háttérben. „A teljes kolozsvári csapat azt mondja, hogy címmel vagy cím nélkül folytatjuk a munkát. Nagyon remélem, hogy mindaz a pozitív energia, ami ekörül a munka körül kialakult, az nem vesztődik el, és képesek leszünk valamit előrelendíteni Kolozsváron” – mondta el Hegedüs Csilla.

Etichete:
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:40

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés...

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:35

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett

Két szakaszban további 15 százalékkal nő idén az egészségügyi alkalmazottak fizetése a január elsejétől érvényes 5 százalékos...