Élő Kolozsvári Rádió

Európa védelméről tárgyalt François Hollande és Klaus Johannis

François Hollande francia elnököt ma délelőtt fogadta Klaus Johannis államfő a Cotroceni palotában, majd ellátogatnak a măgurelei kutatóközpontba, illetve egy francia-román gazdasági fórumra is. A francia elnök Dacian Cioloş miniszterelnökkel is találkozik, akivel a Brassó megyei vidombáki Airbus helikoptergyár megnyitásán vesz részt. Legutóbb 1991-ben járt francia államelnök – François Mitterrand – Romániában.

A francia elnök a Klaus Johannissal való tárgyalás után kijelentette: Európának új korszakra van szüksége védelmének megszervezése és finanszírozása terén. A két elnök közös sajtóértekezletén Hollande úgy értékelte, a terrorizmus elleni küzdelem új, közös védelmi rendszert követel az európaiaktól, és a pozsonyi csúcsértekezleten az uniós vezetőknek megoldást kell találniuk az Európai Unió külső határainak védelmére.

Klaus Johannis szerint Románia régóta úgy viselkedik, mintha tagja lenne a schengeni övezetnek, Franciaország és Románia álláspontja ezzel kapcsolatban hasonló. A román államfő kifejtette: mivel Románia egyelőre nem Schengen-tagállam, így saját magának kell gondoskodnia határainak védelméről, és úgy értékelte, az ország nagyon jól kezelte a migránsválság kérdését – ez is arról tanúskodik, hogy képes az Európai Unió külső határának védelmére. Johannis szerint rugalmasabb, polgárainak igényeire jobban figyelő, egységét megőrző unióra van szükség. 

A két államfő megállapodott abban, hogy 2018. december 1-e és 2019. júniusa között Franciaország és Románia „kölcsönös kulturális szezonnal” emlékezik meg a modern Románia megalakulásának századik évfordulójáról.

 

agerpres / mti

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 szeptember 13, 15:58

Eugen Tomacot bízta meg kormányalakítással Nicusor Dan
Hírek csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 18:59

Eugen Tomacot bízta meg kormányalakítással Nicusor Dan

Eugen Tomac európai parlamenti képviselőt, a Népi Mozgalom Párt elnökét bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő. Nicușor Dan...

Eugen Tomacot bízta meg kormányalakítással Nicusor Dan
Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Hírek csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 12:17

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel

Nem lehet mindenki elégedett az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével, mert a jogszabályjavaslat nem béremelésekről, hanem...

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Hírek szerda, 2026 június 32026 június 3, 12:39

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók

Az új közalkalmazotti bértörvény tervezete miatt tüntettek ma a különböző ágazatok dolgozói Bukarestben. A közvitára bocsátott...

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek kedd, 2026 június 22026 június 2, 12:53

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen

Hivatali visszaélésben való bűnrészesség gyanúja miatt indult büntetőeljárás a román hadsereg vezérkari főnöke, Gheorghiță Vlad...

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 16:30

Oroszország reagált a konzul kiutasítására

Oroszország gyors válaszlépésekre készül, amiért Románia bezáratja a konstancai orosz főkonzulátust és kiutasítja a főkonzult –...

Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 14:24

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a hatóságoknak el kell magyarázniuk, hogy miért nem működött megfelelően Románia légvédelmi rendszere a...

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 13:42

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után

A NATO kész megvédeni a szövetséges országok területének „minden egyes centiméterét” – jelentette ki pénteken Mark Rutte....

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 10:18

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre

Magyar Péter magyar kormányfő a közösségi médiában közzétett üzenetében azt írta, „a tegnapi orosz dróntámadás ismét...

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre