Emese Park: ma is fogyasztható középkor
Articol editat de fulopnoemi, 7 szeptember 2016, 17:08 / actualizat: 9 szeptember 2016, 13:03
A tevékenységek nem kizárólag a gyerekeket szólították meg, hanem rajtuk keresztül a teljes családot. „Akkor jó, amit mi csinálunk, ha természetesen szervesül. Ha valami meghökkentés-alapú dolog volna, a meghökkenés után már tovább is mennének, és ennyit erről. Természetes, hogy ki lehet próbálni a hangszert, megfújni a dudát, nemezételt dobálni ennek a forgó furcsaságnak a szájába, nem áll meg a meglepődés pillanatánál” – mondta el Magyari Attila.
Nem az a feladatunk, hogy egy korszakot régészeti pontossággal kiállítsunk, hanem az, hogy a történelem, főleg a középkor különböző hangulatait, részleteit ma is fogyasztható formában adjuk vissza. Tapasztalatok, élmények cserélnek gazdát: olyan dolgokat mutatunk, ami sok száz évvel ezelőtt az élet természetes része volt. Hogyan kell tüzet gyújtani? Ez most borzasztóan egyszerű, öngyújtóval meggyújtja otthon a gáztűzhelyt az ember. Néhány száz évvel ezelőtt, még a dédnagyapáink idejében is az volt a természetes, hogy tűzcsiholó acéllal meg kovával szikrát pattintottak taplóra. Ha ezt egy gyereknek megmutatjuk, ad egy tartást, azt a biztonságérzetet, hogy bármi történik is a világban, ő a két lábán meg tud állni, tudja, hogy kell búzát őrölni, gyertyát mártani, tüzet gyújtani. Az élet teljességét, a civilizációnk alapjait a két kezükkel megfogva tapasztalhatják meg.
Természetesen mindez nem síri csendben zajlik, a zenei aláfestést középkori hangszereket megszólaltató muzsikusok nyújtják:
A kolozsvári tevékenységeket szervező közösség tagjainak egy része ott is él Szigethalmon, az Emese várispánságban, a középkori faluban, és gazdálkodik, állattartással foglalkozik.
Hajnalban kelés, először a kecskéket megfejjük, utána a juhokat engedjük ki a legelőjükre, utána kiengedjük a kecskéket, utána kiganajozzuk a lovakat, satöbbi. Utána elkezdődik a gyógynövénykertnek a rendbetétele, új kerítést kell fonni a skanzenházak közé, egyszóval ami éppen sorra kerül. Vagy éppen hajót építünk, mert ez a legújabb őrület, hogy a hajóparkunkat bővítjük, amiben a 14. századi dunai gályától a viking hajóig, római ladikig mindenféle érdekes hajótípus megtalálható – hajó-rekonstrukcióval is foglalkozunk, hiszen a Kis-Duna mentén vagyunk.
Egyesek máshonnan járnak be a középkori faluba, de mindenképpen igyekeznek a 10-11. századi életvitelt űzni – természetesen nem kizárólag, hiszen fejlett 21. századunk vívmányait azért nem vetik meg. „Végtelenül önző emberek vagyunk: a középkorból is a javát akarjuk, a modern korból is a javát akarjuk” – fogalmaz Magyari Attila. A falu lakói kevésbé kíváncsiak a nagyvárosi civilizáció pörgésére – bár az sem elérhetetlen számukra, de hónapok telnek el nélküle, mivel jól érzik magukat a csendben, a nyugalomban, az állatok között. Maguk termesztette fűszernövényt használnak, maguk tenyésztette juhok húsát eszik, öltözékükben sokszor keverednek a modern és a középkori módszerekkel készült ruhadarabok, otthonukban pedig jól megfér egymás mellett a nemezszőnyeg és a nagyképernyős tévé.
Nem akarjuk azt hazudni sem magunknak, sem a külvilágnak, hogy mi a középkorban élünk, nem egy csokornyi Don Quijote játssza itt a bazári majmot, hanem a 21. században élve szeretnénk megismerkedni olyan dolgokkal, amik annak idején működtek, azért, hogy rájöjjünk arra, hogy a mai műveltségünket, kultúránkat, civilizációnkat milyen gyökerekből hozta össze a sors. Miközben ezt éljük, szerintem nagyon egészséges vegyüléke jön létre a tényleges tudásnak, a tapasztalatszerzésnek és a kreatív fantáziának.
Mindezt a középkori falu lakói másokkal is meg szeretnék osztani, közérthető, kézzelfogható módon: a vár kapui mindenki számára nyitottak, órarend szerint látogatható a falu, sőt programot is szerveznek az érdeklődőknek.
