Élő Kolozsvári Rádió

Száz lejből ötven emberre főz Molnár Edina

Molnar EdinaSzáz lejből ötven adag meleg ételt főz hajléktalanoknak Molnár Fodor Edina színész-énekes. A kolozsvári Szociális Sürgősségi Központ, ahol az akció zajlik, az egyik láncszem abban a hálózatban, amely négy városban, kilenc ponton működik.  A program önkéntességen alapul, adományokból tartja fenn magát. A különböző költségek visszaosztása után körülbelül két lejben jön ki egy adag meleg étel. Az énekesnő a Facebookon találkozott a kezdeményezéssel, és több hónapig mérlegelte, hogy belefér-e az életébe az önkénteskedés.

Életemben nem főztem több, mint húsz embernek. Kéthetente járok főzni, csütörtökönként. Úgy kezdődik, hogy tizenkettőkor elindulok bevásárolni, egy órás a bevásárlás. Ha tudom, hogy mit akarok venni, és mit szeretnék főzni, van bevásárlólistám, akkor könnyebben megy a dolog. Az első alkalmakkor, hát biza másfél órát ott keringtem a paradicsomkonzervek között. Arra megy ki a dolog, hogy száz lejbe bele kell férni, jó minőségűt, de a legolcsóbbat kell venni. Én az első bevásárlásnál száznegyvenre költöttem, és nem tudtam, mit csináljak.

Edina végül zsebből fizette a különbözetet, amit a projekt működtetői megtérítettek. A hozzávalókat saját autón szállítja a helyszínre, itt már segítenek a hajléktalanszálló munkatársai is behordani. Edina nem egyedül főz, a Facebookon keres főzőtársat. Sokan akarnak segíteni, annyira, hogy szeptemberben már az önkormányzat által működtetett konyhára megy főzni, oda többtagú csapat kell. Ott is túljelentkezés van, Edina pótlistát is írt, ha esetleg valaki utolsó percben visszalépne.

Molnár Edina ma reggel a Hangoló vendége volt:

 

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs

 

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 augusztus 29, 11:59 / actualizat: 2019 január 13, 8:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 09:08

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek

Számtalan emlék kapcsolódhatott az évek során a Partiumi Magyar Napokhoz, amelynek idén a 25. kiadását rendezték meg az elmúlt héten. A...

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 10:03

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok

A szervezők idén több mint 600 rendezvénnyel várták a látogatókat a Kolozsvári Magyar Napokon. A programkínálatban 30 koncert, 16...

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés