Élő Kolozsvári Rádió

Kelemen Hunor: egyénfüggő a nyelvi jogok gyakorlása

Kelemen_HunorElkészítette és elküldte Strasbourgba az RMDSZ azt az árnyékjelentést, amely a regionális és kisebbségi nyelvek chartájának ratifikálásakor vállalt román kötelezettségek teljesítésére vonatkozik. Kelemen Hunor már a jelentés megjelenésekor elmondta, a román kormány által összeállított dokumentum valótlanul fest kedvező képet a nyelvi jogok romániai biztosításáról. Ezért volt szükség az árnyékjelentésre.

Ahogy a nyelvek chartája is különböző területeket vesz sorra, az árnyékjelentésben is megjelenik az oktatás, kultúra, közigazgatás, egészségügy, gazdasági élet és az igazságszolgáltatás, ahol Kelemen Hunor szerint a legsúlyosabb a helyzet, hiszen az anyanyelv használata nem lehetséges. Az RMDSZ-elnök hozzátette: általános kijelentéseket nem lehet tenni, hiszen a nyelvi jogok gyakorlása nagyon sok esetben egyénfüggő.

Nagyon sokszor mi vagyunk előzékenyek, azt mondjuk, úgyis tudunk románul, akkor mondjuk románul, például egy-egy önkormányzati ülésen. Ezzel nincsen semmi baj, azzal van baj, hogy amikor elkezdünk magyarul beszélni ugyanabban az önkormányzatban, akkor úgy néznek ránk, mintha rászakadt volna az ég a földre – holott ez lenne a természetes. Mi tettünk egy gesztust, egy lépést feléjük, de amikor ezt viszonozni kellene, nem kapjuk meg a viszonzást.

 

 

(Szilágyi Szabolcs)

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 augusztus 29, 14:37 / actualizat: 2016 augusztus 30, 16:49

Térjenek be Misztótfalura!
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 13:31

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája

Erdély és talán az egész Kárpát-medence első és egyetlen tudományos fesztiválja a csíkszeredai Üveggyöngyvarázs, amely igazi...

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája
Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 12:21

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét

Kiállításokkal, előadásokkal, panelbeszélgetésekkel, koncertekkel, várossétával, templomsétával, kocsmakvízzel, sportprogramokkal,...

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 13:48

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték

A fesztiválozókhoz hasonlóan az újságírók számára is valóságos kincsesbánya egy-egy nyári fesztivál, ebbe a sorba pedig remekül...

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 11:32

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort

Másodikos, harmadikos és negyedikes diákok vettek részt múlt héten a Báthory István Elméleti Líceum nagy épületében tartott román...

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort
Hangoló péntek, 2026 július 32026 július 3, 14:32

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat

A Kalotaszegi Magyar Napokat, a népviselet ünnepét idén július 11-én és 12-én szervezik meg Bánffyhunyadon. Búzás-Fekete Máriával, az...

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat
Hangoló szerda, 2026 július 12026 július 1, 10:41

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról

A fiatalok közül egyesek a hegyekbe kirándulnak, mások kedvükre fesztiváloznak a nyár folyamán, és olyanok is vannak, akik otthon töltik a...

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról