Élő Kolozsvári Rádió

Kóbor János: olyan, mintha otthon lennénk

A 7. Kolozsvári Magyar Napok, és egyben a város 700. születésnapi ünnepségének méltó lezárása volt a legnagyobb magyar rocklegenda, az Omega főtéri koncertje. Léna, Gyöngyhajú lány, Időrabló, Hajnali óceán, Petróleum lámpa – több tízezren énekelték együtt Kóbor Jánossal a jól ismert slágereket. A zenekar énekesével vasárnap este Zilahi Csaba készített interjút. Ebből következik most egy részlet.

Fotó: Kolozsvári Magyar Napok

Fotó: Kolozsvári Magyar Napok

Annak kell örülnünk, hogy megértük azt a korszakot, hogy ma már nem kell így gondolkozni, hogy Románia, Magyarország: Európa. Ezt a rohadt schengeni határt tegyük ki oda a Fekete-tenger partjáig, és akkor nem tökmindegy, hogy mi hol van? Nagyon szeretnénk ide úgy járni – mint ahogy most úgy járunk, hogy nekünk ez olyan, mintha otthon lennénk.

Nem érzem, hogy valamivel nagyobb megterhelést jelentene egy koncert számomra, mint negyven évvel ezelőtt. Nincs gond, a jó Isten adományozta vagy a szüleim, semmi fizikai problémám nincs, a csapat körülöttem kiváló, engem még mindig lenyűgöz az, amikor meglátok egy végeláthatatlan nagy tömeget, vagy csillogó szemeket. Az életfogytig rock and roll – az életfogytig rock and roll.

 

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 augusztus 23, 08:33 / actualizat: 2016 augusztus 24, 11:25

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 09:08

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek

Számtalan emlék kapcsolódhatott az évek során a Partiumi Magyar Napokhoz, amelynek idén a 25. kiadását rendezték meg az elmúlt héten. A...

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 10:03

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok

A szervezők idén több mint 600 rendezvénnyel várták a látogatókat a Kolozsvári Magyar Napokon. A programkínálatban 30 koncert, 16...

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés