Élő Kolozsvári Rádió

Emlékezés, értékelés, tervezés a 15 éves Sapientián

Emlékezni a múltra, értékelni a jelent, tervezni a jövőt címmel rendeztek filmvetítéssel egybekötött kerekasztal-beszélgetést a Sapientia EMTE Tordai úti épületében. A Kolozsvári Magyar Napok keretében lezajlott eseményre az adott alkalmat, hogy idén 15 éves az immár négy erdélyi városban működő felsőoktatási intézmény. Az ünnepi összejövetelt követően dr. Dávid Lászlót, az egyetem rektorát kértük arra, hogy ossza meg ünnepi gondolatait hallgatóinkkal.

Fotó: Sapientia EMTE

Fotó: Sapientia EMTE

A kilencvenes évek győztek meg arról, hogy mit is kell tenni. Lehet egy egyetemet kevésbé gyorsan fejleszteni, néha kijavítani hibákat, de a legrosszabb, amit tehetünk, hogy nem fejlesztjük, hogy elfogadjuk azt, hogy halogatjuk, halogatjuk, halogatjuk. Ezt tettük a kilencvenes években. Mindaddig, amíg nem központi tervezésként, hanem egyéni kezdeményezések sokaságaként létrejött a ma ismert Sapientia, számos véletlenszerű történet lehetett. Meg vagyok győződve, hogy valaki ezt összefogta, valaki ezt irányította – akkor is, ha nem köztünk van, hanem más hatalom. Viszont ahhoz, hogy ez megvalósuljon, szüksége volt arra, hogy mi is tegyünk valamit.

(László Tibor)

 

 

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 augusztus 22, 11:49 / actualizat: 2016 augusztus 23, 15:01

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 09:08

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek

Számtalan emlék kapcsolódhatott az évek során a Partiumi Magyar Napokhoz, amelynek idén a 25. kiadását rendezték meg az elmúlt héten. A...

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 10:03

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok

A szervezők idén több mint 600 rendezvénnyel várták a látogatókat a Kolozsvári Magyar Napokon. A programkínálatban 30 koncert, 16...

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés