Élő Kolozsvári Rádió

7. KMN: Főzni érdemes, a hétszázát!

SalatasokImádjuk a Kolozsvári Magyar Napokon a szombat délelőttöt, amikor a benevező csapatok az üstök mellé telepednek, nagy szeretettel és odaadással főzik, sütik „titkos” receptű ételüket. A hagyma megríkatja őket, a hús- és zöldséghegyek fölé görnyedve kissé megfájdul a derekuk, de a pálinka és a remek hangulat a kellő pillanatra kiegyenesíti a hátakat. Az Apáczai Líceum udvarán mindenki mosolyog: az is, aki az ételt osztja, és az is, aki kóstolja.

A Kolozsvári Rádió is rendszeresen jelen van, hogy táncoltassa a fakanalakat. Idén ökröt sütöttek a szervezők (7oo adagot terveztek), és arra bíztatták a csapatokat, hogy ha kedvük van hozzá, a sülthöz készítsenek köretet. Ezért döntöttünk a lecsó mellett, a következő felkiáltással: „Minnyá’ 24 órában nyomjuk a lecsót!”

A magyar napos főzésen illik a szomszéd fazakában matatni, azaz megkóstolni a kolléga remeklését, vagy félbeszakítani őt munka közben és az üst tartalmáról faggatni. Gergely Zsuzsa ezt tette, összeállításában sok jó embert fognak hallani.

 

OkorAz ökörsütéshez Magyarországról érkezett a profi segítség. A szürkemarhát és a hozzá kapcsolódó kulturális körítést Szomor Dezső hozta, az ételért Iglódi Ferenc ökörsütő felelt. Reggel 9 órakor a behemót állat már egészen jól mutatott a nyárson, aztán még szimpatikusabb lett, amikor a tányérokba és üres gyomrokba került. Még a marha pofáját is felfaltuk, és ez nem szójáték!

Két mester következik: az ökörsütő Iglódi Ferenc és az esemény főszervezője, Kiss-Budai Tibor.

 

Aki nem hiszi, fotókon járjon utána! (Fotók:KMN)

 

 

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2016 augusztus 22, 12:10 / actualizat: 2016 augusztus 24, 9:17

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 09:08

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek

Számtalan emlék kapcsolódhatott az évek során a Partiumi Magyar Napokhoz, amelynek idén a 25. kiadását rendezték meg az elmúlt héten. A...

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 10:03

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok

A szervezők idén több mint 600 rendezvénnyel várták a látogatókat a Kolozsvári Magyar Napokon. A programkínálatban 30 koncert, 16...

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés